Szurkolástól zengett a tornaterem szombaton délelőtt a Tóvárosi Általános Iskolában, ahol a Felsővárosi, az István Király, a Kossuth Lajos, a Munkácsy Mihály, a Tóvárosi és a Vasvári Pál Általános Iskola alsó tagozatos kisdiákjai versengtek a Diákolimpia játékos sportverseny városi döntőjében, összemérve ügyességüket futásban, ugrásban, kúszásban és hulahoppkarikával.
Ezernél is több diák mérte össze tudását a Csitáry G. Emil Uszodában, a városi úszás Diákolimpia döntőiben. Kedden délután az ötödik osztályosoktól a tizenkettedikesekig indultak nem igazolt versenyzők a megyei döntőbe jutásért, míg csütörtökön az első, második, harmadik és negyedik osztályos tanulók ugranak medencébe. A programban a gyors-, mell- és hátúszó számok mellett a 4x50 méteres gyorsváltó is szerepelt.
Új tornacsarnoka külső falának díszítésére hirdetett falfestő versenyt a Széna Téri Általános Iskola. A „Székesfehérvár, a sportok városa” címet viselő versenyen nyolc általános iskola 3-4 fős csapatai mérték össze művészi tudásukat a sportos témájú alkotások megvalósításával, a győztes a Tóvárosi Általános Iskola csapata lett.
Csütörtökön, a Tóvárosi Általános Iskolába várták tanévindító értekezletre a Székesfehérváron oktató testnevelő tanárokat. A tanácskozás résztvevői tájékoztatást adtak az iskolai sport, diáksport jelenlegi helyzetéről, valamint a 2018/2019. tanévi városi Diákolimpia versenyeinek naptárát is összeállították.
Május utolsó hetében az atlétikai diákolimpiákon több fehérvári, ARAK-os siker született. Arany, ezüst és bronzétmet is szép számmal nyertek iskoláiknak a fehérvári foatal atléták. Ugyancsak jól sikerütek a korosztályos válogatók és a Budapest Bajnokság is az ARAK versenyzői számára.
Az ország legjobb húsz középiskolás lány focicsapata (19 megye és Budapest legjobbja) versengett egymással szombaton és vasárnap Székesfehérváron, a maroshegyi Mezővári József Sportpályán, a leány labdarúgás Diákolimpia® döntőjében. A városunkat, illetőleg Fejér megyét képviselő Kodolányi János Középiskola csapata tavaly elért eredményét megismételve országos harmadik helyezést ért el.
Az ország legjobb húsz középiskolás lány focicsapata - 19 megye és Budapest legjobbja - találkozik szombaton és vasárnap Székesfehérváron, a maroshegyi Mezővári József Sportpályán, a leány labdarúgás Diákolimpia® döntőjében. Városunkat, illetőleg Fejér megyét a Kodolányi János Középiskola csapata képviseli, akik első mérkőzésükön 7-0 arányban lépték le a Somogy megyét képviselő barcsi lányokat.
A diákolimpiai szezon beköszöntével egyre-másra zajlanak a különböző sportágak nagy versenyei. Székesfehérváron gondoskodtak róla, hogy a legkisebbek is kipróbálhassák magukat, tizennégy iskolából érkeztek az atlétika első korcsoportos döntőjére a Bregyóba.
Az Úszás Országos Diákolimpia Döntőjébe jutott III. korcsoportos (5-6. osztályos) 4x50 méteres lány gyorsváltó tagjainak, Drávucz Nikolettnek, Nyakas Veronikának, Simon Viviennek és Hettinger Larának, valamint felkészítőjüknek, Farkas Andrea, testnevelő tanárnak mondott köszönetet és adott át kupát Mészáros Attila, alpolgármester és Lángfalvy Péterné, igazgató csütörtökön, a Hétvezér Általános Iskola aulájában.
Az Alba Regia Sportcsarnokban rendezték a fiú IV. korcsoportos kosárlabda diákolimpia városi döntőjét. A Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola a Tóvárosi Általános Iskolával csapott össze és simán nyerte a döntőt. A mérkőzéssel idén is Bogár Pálra az Alba Regia Építők legendás játékosára, edzőjére, Európa-bajnok kosárlabdázóra emlékeztek.