Hagyományosan a Városháza Dísztermében tartotta meg tisztújító közgyűlését a Székesfehérvári Diáktanács. A testület új elnökévé Böhm Lászlót, a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI diákját választották, míg az alelnökök Nagy Emese, Vaczula Dominik és Zsombok Zsófi Anikó lettek. A választás után a fiatalok diákfórumot is tartottak.
Harmadik alkalommal szervez vitafórumot a kreatív generáció helyben tartásáról a Youth 4 The Future. A Földünk jövőjével és fenntarthatóságával aktívan foglalkozó közösség szeptember 13-án a Városháza Dísztermébe várja a fiatalokat, hogy megosszák véleményüket, gondolataikat, elképzeléseiket arról, mivel lehet korosztályukat helyben tartani.
Velencén tartotta hagyományos évadnyitó táborát a Székesfehérvári Diáktanács. A közösségépítő, szórakoztató programok mellett komoly szerepet kaptak a szakmai egyeztetések és az ismeretterjesztő, tájékoztató előadások is. Szó volt többek között a Diáktanács 2023/2024-es tanévre szóló terveiről, tisztújításáról, a Mathias Corvinus Collegium középiskolásoknak szóló programjairól és az Erasmus diákcsere programról.
Három korosztályban focizhattak, röplabdázhattak és streetballozhattak a fiatalok a Székesfehérvári Diáktanács Sportnapján. A mérkőzések már reggel nyolc órától zajlottak a Bregyó közi Atlétikai Központ pályáin, de a sport mellett előadások és slam poetry is szórakoztatta a résztvevőket.
A Székesfehérvári Diáktanács szervezésében húsvéti aktivitást rendeznek az általános iskolás diákok számára. A programra 3-4 fős csapatok jelentkezését várják.
Véget ért vasárnap késő délelőtt a XI. Országos Diákparlament Székesfehérváron. A háromnapos érdekegyeztető tanácskozás zárásaként a résztvevők kidolgoztak és elfogadtak egy 58 pontból álló javaslatcsomagot, melyet továbbítanak az oktatási döntéshozók számára.
A Vörösmarty Általános Iskola is csatlakozott a Székesfehérvári Diáktanács adománygyűjtő programjához. Az Alba Bástya Család-és Gyermekjóléti Központ számára érkezett felajánlások révén mintegy 1200 rászoruló családnak lesz szebb a karácsony.
December 6-án, azaz Szent-Miklós napján már-már hagyományosnak számít a Székesfehérvári Diáktanács ötletes kezdeményezése, amikor tagjaik Mikulás-sapkában közösen táncolnak a Városház téren.
Tizenhárom eltűnt fekete macska, titkokat őrző pókok, cseles kvízkérdések és ügyességi feladatok várták a Székesfehérvári Diáktanács éjszakai tájékozódó versenyének résztvevőit. A Sóstó Természetvédelmi Területen kialakított nyolc állomáson 31 csapat mérte össze tudását és találékonyságát pénteken naplemente után.
Hagyományos évadnyitó táborát tartja a Székesfehérvári Diáktanács Velencén, ahol közösségépítő, szórakoztató és ismeretterjesztő programokon vesznek részt a fiatalok. Szintén hagyomány, hogy dr. Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila alpolgármester ellátogattak a táborba, hogy beszélgessenek a fiatalokkal.