Már nyolc éve, hogy tragikusan fiatalon távozott közülünk a magyar jégkorong történetének kiemelkedő alakja, Ifj. Ocskay Gábor. Az Alba Volán válogatott klasszisa 2009. március 25-én hunyt el, emlékére már abban az évben megrendezték az első Ocskay Emléktornát. Azóta is hagyomány, hogy ez a nemzetközi esemény indítja a szezont, idén kilencedik alkalommal lát vendégül három csapatot a Fehérvár AV19.
A Fehérvár AV19 csapata augusztus 25-én játssza első hazai mérkőzését. A szurkolók változatlan árakon juthatnak hozzá a 2017/2018 évi teljes szezon és féléves bérleteikhez. A korábbiakhoz hasonlóan mind a Fehérvár AV19, mind a Titánok hazai mérkőzései, a Visegrád Kupa, valamint az Ifj. Ocskay Gábor Emléktorna is megtekinthető a bérletekkel.
Poprádon kezdte a szezont a Fehérvár AV19, a Visegrád-kupa keretében játszott meccset Benoit Laporte együttese. Jól kezdtek a fehérváriak, már az első percben vezettek, végül azonban szoros meccsen a hazaiak nyertek 4-3-ra.
Újabb külföldi csatár érkezett a Fehérvár AV19-hez, a finn Arttu Luttinen személyében rutinos játékossal erősítettek a hokisok. A korábban távozó Geoff Walker helyét tehát feltöltötték a keretben, Benoit Laporte szerint a kapu előtt hasznos munkát végző finn jól beleillik az alakuló együttesbe.
Rendhagyó helyszínen, a CMed Rehabilitációs és Diagnosztikai Központ épületében tartották a Fehérvár AV 19 szezonnyitó sajtótájékoztatóját. A fehérvári hokiklub tizenegyedik EBEL-szezonjára készül, célja a rosszul sikerült előző idények után a javítás, a rájátszásba kerülés. Ennek megvalósításában segíthet a klub és a CMed közötti a megállapodás is, amely a profi egészségügyi hátteret biztosítja a sportolók részére.
A fehérvári EBEL-csapat a héten két finn védővel is szerződést kötött a követkző szezonra. A harminckét éves Juha Uotila után a nála öt évvel fiatalabb Jesse Jyrkkiö írta alá egyéves kontraktusát. A Dániában bajnoki ezüstöt szerző hokis egyszer játszott ellenfélként a Volánnal, korábbi grazi idényében. Benoit Laporte szerint emberelőnyökben is sokat segíthet majd a csapatnak.
2010-ben első körben draftolta az Arizona Coyotes, majd több évig az AHL-ben szerepelt Mark Visentin, aki egyéves megállapodást kötött a Fehérvár AV19 együttesével.A fiatal kapusnak számító játékos már több sikert is elért, szerepelt a kanadai válogatottban, de Európában most először próbál szerencsét.
A 191 cm magas, 102 kilogrammos támadó egy éves megállapodást írt alá a fehérvári EBEL-csapattal. A 29 éves kanadai támadó az előző szezont a Fassa Alps Hockey Ligában szereplő csapatában kezdte, majd az EIHL-ben érdekelt Sheffield Steelers soraiban fejezte be, ahol bajnoki címet ünnepelt. Walker 293 mérkőzéses AHL-tapasztalattal rendelkezik, valamint jégre lépett 172 ECHL-mérkőzésen is. A tengerentúli évek után 2016-ban érkezett Európába.