A vonatkozó jogszabályokra figyelemmel a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK) Fürdő sori székhelye és telephelyei – az Öreghegyi Közösségi Ház, a Felsővárosi Közösségi Ház, a Közösségi Központ – Feketehegy Szárazréti Kultúrudvar, a Királykút Emlékház, a Kisfaludi Közösségi Ház, a Vízivárosi Közösségi Klub, a Felsővárosi Alkotóház és a Csalai Közösségi Tér – május 10-től, hétfőtől ismét látogathatók
A holokauszt magyarországi áldozataira emlékezik ma az ország. A koronavírus-járvány miatt a központi programokat idén is az online térben tartják meg. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját 2001 óta minden évben április 16-án tartják, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
A Fecskepart egyik legkedveltebb szegletébe, az elkerülő út mögötti kiserdőbe indultak el szombaton délelőtt a környéken lakók: azonban a délelőtti kirándulás és kutyasétáltatás helyett azért, hogy több mint tíz köbméternyi hulladékot szedjenek össze önkéntes munkával.
A magyar költészet napjára készül a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK). Az intézmény szabadtéri kiállítás-sorozata áprilisban a magyar versek előtt tiszteleg, és ezúttal bővített kiadással jelentkezik: a már hagyományosnak számító, a belvárosban felállított tablók mellett az intézmény művelődési házai és közösségi terei is versbe öltöznek mától április végéig.
Székesfehérvár önkormányzata az elmúlt években számos fontos gyűjtőutat megújított. Ennek folytatásaként készül a város a Móri út felújítására is, amit évtizedek óta óriási forgalom terhel. Az útszerkezetet, az út- és járdafelületet, a vízelvezetést, a közvilágítást, a kerékpáros létesítményeket és a forgalmi rendet érintő változásokat is tartalmazó felújítás pályázati forrásból valósul meg.
A tervek szerint még idén elkezdődik a Zámoly utcai körforgalomtól a Fecskeparti útig a kerékpársávok építése. Onnantól pedig egészen a Kiskút útja végéig önálló nyomvonalon járda és kerékpárút épül az év második felében induló beruházás keretében.
Székesfehérvár 1739 óta emlékezik január 20-án a város fogadalmára, hálát adva azért, hogy szerencsésen megmenekült a pestisjárványtól. Az idei Szent Sebestyén-napon, szerdán, - számos ünnepélyes szokást ezúttal mellőzve, - egyszerű külsőségek mellett, a város papságával koncelebrált püspöki szentmisével ünnepelte Fehérvár a közel 300 éves hagyományt a Felsővárosi templomban.
Január 20-án, szerdán, Szent Sebestyén napján lesz Felsőváros búcsúja, amely 1739 óta Székesfehérvár fogadalmi napja. A fogadalmi misét 10 órakor, a felsővárosi Szent Sebestyén-templomban Spányi Antal, megyés püspök celebrálja.
Néhány év múlva még az is előfordulhat, hogy a Közélet rovat hírei közés soroljuk majd a havas napokat. A Belváros környékén szinte mindenhol gyorsan elolvad a hatalmas pelyhekben esett hó, a magasabban fekvő kertvárosi részeken pedig volt, aki már a szánkót is elővette.
A 90 éves Eszéki Jánosnét otthonában köszöntötte Székesfehérvár Önkormányzata és polgármestere nevében Földi Zoltán. A városrész önkormányzati képviselője ajándékcsomaggal és a miniszterelnök által aláírt emléklappal lepte meg az ünnepeltet.