Az Emberi Erőforrások Minisztériumának felkérésére összesen 58 oktatási intézményt fertőtlenítettek az őszi szünetben a Magyar Honvédség alakulatai, ebből a székesfehérvári katonák 33 intézmény fertőtlenítését végezték el.
Hősi halottak, elhunyt katonák emléke előtt tisztelegtek halottak napja alkalmából a város és a megye képviselői, valamint a Magyar Honvédség katonái. Pénteken délelőtt a fehérvári katonatemetőkben és emlékhelyeken tartottak néma koszorúzásokat.
Engesztelő szentmisét tartanak a világháborúkban elesett hős katonák emlékére a pákozdi Mészeg-hegyen november 2-án 15 órától. A Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség ingyenesen igénybe vehető, külön autóbuszjáratot indít az eseményre a Piac térről, a Vasútállomás érintésével.
Negyven hivatásos katona és honvédelmi alkalmazott vehetett át elismerést az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából tartott ünnepi állománygyűlésen az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred állományából.
November 2-án, hétfőn, Halottak napján 15 órakor Pákozdon a Mészeg-hegyi Don-kanyar Emlékkápolnánál, Spányi Antal megyés püspök engesztelő szentmisét tart az I. és a II. világháború során elesett hős katonákért és hozzátartozóikért. A Katonai Emlékpark katonai tiszteletadást szervez azokért, akik hazai vagy idegen földön haltak meg, életüket adva a magyar nemzetért.
A forradalom és szabadságharc hőseire emlékezve az Ötvenhatosok terén közös, csendes megemlékezést tartott pénteken Székesfehérvár Önkormányzata és a Fejér Megyei Önkormányzat. A részvevők katonai tiszteletadás mellett megkoszorúzták a fehérvári sortűzben elhunyt fiatalok emlékművét.
Menetgyakorlatot félévente egyszer hajtanak végre a székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezrednél. Ilyenkor a honvédeknek 6 vagy 20 kilométert kell teljesíteniük a kiképzési tervben foglaltak szerint.
A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség idén is megrendezi az Országos Haditorna Versenyt, amelynek célja a honvédelmi nevelés, valamint a Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítése a fiatalok körében. Hétvégén a Bregyóban tartották a Fejér megyei döntőt.
Kevesen morzsolódtak le abból a 43 újoncból, akiket a székesfehérvári MH 43. Híradó és Vezetéstámogató Ezred alapkiképzésére toboroztak, és már hétfőn a laktanyában ,,hajtották álomra fejüket”. A sorozásra érkezettek közt akadt pályakezdő altiszt vagy korábban felkészítését megszakított bakajelölt is, legtöbben azonban a legénységi állományt fogják erősíteni országszerte, adta hírül tudósításában az ezred.