Ellenkező előjellel várták a felek a Salzburg - Hydro Fehérvár AV19 rangadót az ICEHL-ben, hiszen a mieink háromszor győztek, a bikák ötször kikaptak előzőleg. Most megszakadtak a sorozatok, nyílt sisakos, gólgazdag játékot hozó meccsen a Salzburg szerezte meg a három pontot.
Sorozatban harmadszor nyert idegenben a Hydro Fehérvár AV19, amelynek most csak 1 pont a hátránya a Graz mögött. Pozsonyban magyar válogatott csatárai, Erdély, Bartalis és Hári góljaival győzött a Volán.
Az Innsbruck után a Dornbirnt is legyőzte a magyar ICEHL-csapat, amely a hatpontos hétvégének hála felkapaszkodottt a második helyre a táblázaton. Mihály Ákos és Szabó Dániel találata után a győztes gólt Andrew Sarauer ütötte a harmadik harmadban. DEC - Hydro Fehérvár AV19 2-3 (1-1, 1-1, 0-1)
Igen hosszú, hat meccsből álló idegenbeli sorozatot kezdett az ICEHL-ben a fehérvári hokicsapat, az első állomás Innsbruck volt. Magabiztosnak tűnt a győzelem, hiszen hat perccel a vége előtt hárommal vezettek Háriék. A hajrában ugyan kétszer betaláltak a tiroliak, de ennél közelebb nem jutottak, meglett a Volán-győzelem.
A Vienna Capitals ellen játszotta újabb zárt kapus, hazai meccsét a Hydro Fehérvár AV19. Kétszer is kétgólos hátrányban voltak a fehérváriak a rendes játékidőben, de végül egyenlíteni tudtak. A büntetők döntöttek, a bécsiek kaptak két pontot.
Az ICEHL első helyén álló, hatmeccses veretlenségi sorozattal Fehérvárra érkező Graz ellen összeszedetten játszott és öt gólt ütve nyert a Hydro Fehérvár AV19. Ezzel sikerült javítani a klagenfurti vereséget követően, egyben őriznie helyét az élbolyban a fehérvári csapatnak.
Négy győzelemmel a háta mögött érkezett a rekordbajnok Klagenfurt otthonába a fehérvári hokicsapat. Kevesebb mint 24 órával a szerdai, hazai meccs után, hosszas buszozást követően nem volt elég friss a csapat, hamar hátrányba került és végül sima, 5-0-ás vereséget szenvedett.
Először találkozott pozsonyi ellenféllel a Hydro Fehérvár AV19 az osztrák jégkorongligában, sajnos nézők nem láthatták helyszínen az összecsapást. A Bratislava Capitals ellen a héten igazolt Jaroslav Janus kezdett a fehérvári kapuban, és döntő érdemei voltak a szétlövésben megszerzett győzelemben.
A novemberi sűrű meccsprogram tette indokolttá, hogy újabb kapussal erősítse meg keretét a fehérvári hokicsapat. A szlovák válogatott Jaroslav Janus egy hónapig szerepel a Hydro Fehérvár AV19 együttesében.
Először léphetett teljes kerettel hazai jégre a Hydro Fehérvár AV19, és remek meccsen szerezte meg a három pontot. Amilyen gyorsan sikerült háromgólos előnyt építeni, olyan gyorsan le is adták a fehérváriak, de ezután újra elmentek kettővel. A hajrá izgalmai közepette még szépített a Bolzano, a vége 5-4-es Volán-siker lett.