Egyhetes alkotótáborokra várja az ifjú és felnőtt korosztályt a Fehérvári Kézművesek Egyesülete. Július 16-án az Asszonyműhely alkotóhét, míg 23-án a szövőtábor indul a Rác utcai Kézművesek Házában. A jelentkezési és előleg-befizetési határidő július 10-e, illetve 15-e.
Idén már a XV. Tűzzel-Vassal Fesztivált rendezték szombaton a Rác utcában. A késes és késkészítő mesterek, kovácsok és fegyverkovácsok országos találkozója idén a pásztorkodás és a pásztorélet bemutatásával is kiegészült. A fesztiválra 52 késkészítő, kovácsmester érkezett az ország valamennyi tájáról.
A Székesfehérvári Szakképzési Centrum Vörösmarty Mihály Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája kétévenként házigazdája a nemzetközi asztalos és épületgépész szakmai versenynek. Az idén megrendezésre kerülő eseményen zistersdorfi (Ausztria), brnói, vyskovi (Csehország) és hazai intézmények diákjai mérhették össze tudásukat.
A Fehérvári Kézművesek Egyesületének szervezésében a XV. Tűzzel-Vassal Fesztiválra várják szombaton az érdeklődőket a Rác utcai Skanzenbe. A késes és késkészítő mesterek, kovácsok és fegyverkovácsok országos találkozója idén a pásztorkodás és a pásztorélet bemutatásával is kiegészül. Eljön „a magyar Hattori Hanzó”, Kovács András is.
Tíz esztendős a Székesfehérvári Egyházmegye, Székesfehérvár Önkormányzata, valamint számos fehérvári és vidéki szervezet együttműködése, mely garantálja, hogy városunkban a látogatók minőségi kulturális élményekben részesülhessenek a Múzeumok éjszakáján. Az év legrövidebb éjszakáján, június 23-án, szombaton, Szent Iván éjjelén 27 helyszínen mintegy száz program várja a látogatókat Székesfehérváron. A Múzeumok Éjszakájának központi témája idén a család lesz.
Június 12-én, kedden 16:30 órakor lesz az Aranybulla Könyvtár Bütykölde Kézműves Klubjának június havi, évadzáró foglalkozása: emlékeztető táblácska készítése Tóth Eszter vezetésével. A belépés ingyenes, szeretettel várják az érdeklődőket.
Június 12-én, kedden 18 órakor kezdődik Szűcsné Novák Mária „Hetven bibliai nőalak tűzzománc képe és története” című könyvének bemutatója a Vörösmarty Társaság termében. A rendezvényen bevezetőt mond Dr. Fazekas István, a Stádium folyóirat szerkesztője, a házigazdák Bobory Zoltán és Lakner József lesznek, közreműködnek Pisch Anikó és Tugyi István.
Nemzetünk hadtörténelmének legismertebb és legmagyarabb fegyverneme, a huszárság volt a témája annak a gyermekrajzpályázatnak, melyet Kárpát-medence szerte immár hatodik alkalommal hirdettek meg. A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, a Katonai Emlékpark Pákozd - Nemzeti Emlékhely és a nagyváradi Tanoda Egyesület pályázatának fehérvári eredményhirdetését és kiállítás-megnyitóját pénteken a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban tartották, a június 4-i Nemzeti Összetartozás Napja jegyében.
A hagyományőrzés jegyében várták a családokat Csaba-napi hagyományőrző programokra Maroshegyen: szombaton a Gárdonyi Géza Művelődési Ház udvarán solymász,- méhész és íjászbemutatót is láthattak az érdeklődők, akik sóstói túrán, illetőleg öko-délutánon is részt vehettek, de voltak népi fajátékok és hangszerek, jurtaállítás, valamint, interaktív korhű konyha is.
Június 2-án, szombaton 10-18 óráig Csaba-napi hagyományőrző rendezvény lesz a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtárban és a ház előtti téren. A családi esemény keretében lesz sóstói túra, íjász,- és méhészbemutató, lovagoltatás, öko-délután a Gaja Egyesülettel, népzene, néptánc. A program mindenki számára nyitott és ingyenes.