Nem szakít az utóbbi évek hagyományaival, és egyelőre kizárólag amerikai légiósokat igazolt a fehérvári kosárcsapat. Negyedikként Jordan Heath személyében egy rutinos centert jelentettek be a klubnál. Európai tapasztalatokkal is bőven rendelkezik a 27 éves, 208 centi magas játékos.
Az Alba Fehérvár kosárlabdacsapata, a Microsoft Magyarország Kft. és a Meex Agent Kft. együttműködése nyomán hétfőn megnyílt az Alba Game Corner az Alba Regia Sportcsarnokban. Az Alba Fehérvár kezdeményezésére létrejött együttműködés célja az volt, hogy létrehozzanak Székesfehérvár egyik központi sportcsarnokában egy olyan teret, ahol a fiatalok, a baráti társaságok és az érdeklődők közösen szórakozhatnak, és kipróbálhatják a videojátékok világát.
Az Alba Fehérvár kosárlabdacsapata, a Microsoft Magyarország Kft. és a Meex Agent Kft. együttműködése alapján hétfőn, azaz augusztus 13-án 14.30 órakor megnyílik az Alba Game Corner az Alba Regia Sportcsarnokban.
Ahogy az előző szezonokban megszokhattuk, amerikai kosarasok alkotják az Alba Fehérvár légiós kontingensét. Az eddig bejelentett kettő után pénteken a harmadik külföldi, Jacobi Boykins szerződtetését is bejelentette a klub.
Idén is a FIBA-Europe Cup sorozatban indul a nemzetközi kupában a magyar bajnoki bronzérmes Alba Fehérvár kosárlabda-csapata. Dzunics Braniszlav együttesen ukrén vagy görög ellenféllel játszik a selejtező második körében, ha továbbjut, felkerül a főtáblára, aminek már szintén elkészítették a beosztását.
Két nappal az első után a második amerikai légiósát is bejelentette az Alba Fehérvár. Az előző szezonban bronzérmes, európai kupainduló kosárcsapat ezúttal a 3-as, 4-es poszton is bevethető Rodney Bullockot szerződtette, aki a már szintén fehérvári Kyron Cartwright csapattársa volt az amerikai egyetemi bajnokságban is.
A 22 esztendős amerikai újonc, Kyron Cartwright ellátta kézjegyével az Alba Fehérvár által kínált, a 2018-19-es idényre érvényes megállapodást, ezzel ő lett a fehérvári kosarasok első külföldi igazolása az új szezonra.
Nyílt délután keretében mutatták be szerdán a közelmúltban megalakult megalakult Feketehegy-Szárazréti Sport- és Szabadidős Egyesület első, hagyományteremtő szándékú, több sportágat megismertető nyári táborát a városrész közösségi központjában.
Néhány órával azután, hogy a Körmend ellen megnyerte a harmadik helyért zajló párharcot az Alba Fehérvár, a klub hivatalosan is megerősítette, hogy 2020-ig meghosszabbította a vezetőedző, Dzunics Braniszlav szerződését. A szakember eddig hat szezonban állt a csapat élén, és mindig érmet szerzett az Albával.
A bajnoki bronzéremért folytatott párharc második meccsén Körmenden játszott az Alba Fehérvár. A második negyedben el tudta tüntetni az elején összeszedett hátrányát a Dzunics-csapat, onnantól kezdve pedig uralta a meccset, és végül biztos győzelemmel lezárta a párharcot. A 2017/18-as szezonban tehát harmadik helyen végzett, és ősszel ismét szerepelhet a nemzetközi kupában az Alba.