Télen elsősorban a hiányposztokra igazolna az NB I őszi idénye után 8. helyen álló MOL Fehérvár FC, mert az elsődleges cél egy erős tengely kialakítása a csapatnál - hangsúlyozta a székesfehérvári klub sportigazgatója csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Idén is megrendezi szokásos év végi futballtornáját a Videoton FC Baráti Kör Egyesület. A 22. Mindigvár Nonstop Ünnepi Fehérvári Futballfesztivál december 28. és 30. között zajlik majd a Videoton Oktatási Központban. Amatőrök, profik, fiatalok és idősebbek, valamint a MOL Fehérvár FC szakmai stábja és szurkolói is rúgják majd a bőrt.
A klub döntése alapján az edzőpáros megkapja a lehetőséget a folytatásra, így a tavaszi idényben az első csapat vezetőedzője Toldi Gábor lesz, a végső szakmai döntéseket Huszti Szabolcs hozza majd meg
Karsai László, a Videoton SC hajdani labdarúgócsapatának volt a sztárja. Részese lehetett a csapatnak, amelyik először harcolta ki az NB I-es tagságot. Tímár, Nagy II, Nagy III, Hartyáni, Kű, Bognár, Fejes, Temesvári, Karsai a többiekkel együtt valósították meg a bravúrt!
Szurkolói rendbontások miatt összesen húsz fő ellen folyik büntetőeljárás a KR NNI-nél. A jövőbeli hasonló esetek elkerülése érdekében a magyar futballválogatott hátvédjével, Fiola Attilával prevenciós kampány indult - írja a police.hu.
A MOL Fehérvár FC labdarúgócsapata az esztendő utolsó bajnoki mérkőzésén a dobogó harmadik fokán tanyázó Kisvárda együttesét fogadta. A fehérváriak ősze nem úgy sikerült, ahogy szerették volna, de minden jó, ha jó a vége, a csapat simán nyert, és nyolcadik helyen zárta az őszt.
Mint korábban jeleztük, a labdarúgó NB I 16. fordulójában vasárnap 13.30-tól a Kisvárda Master Good ellen lép pályára a MOL Fehérvár FC együttese a MOL Aréna Sóstóban. A találkozóra történő ráhangolódáshoz néhány érdekességet olvashatnak.
Az OTP Bank Liga őszi szezonjának utolsó fordulójában a Kisvárda érkezik a MOL Aréna Sóstóba. A vasárnap délutáni meccs után legközelebb február elején játszik hazai pályán a MOL Fehérvár FC.
A MOL Fehérvár FC labdarúgócsapata az OTP Bank Liga labdarúgó NB I 15. fordulójában az Újpest együttesének a vendége volt. Legutóbb a Ferencváros ellen biztató játékot produkált a Vidi és pontot szerzett. A kérdés az volt most, helyet cserél a két társaság, vagy ellép a Vidi? Vereség lett a vége.
Az OTP Bank Liga labdarúgó NB I 15. fordulójában a MOL Fehérvár FC együttese az Újpest FC stadionjában lép pályára november 9-én, szerdán este 20 órakor. A fehérváriak vasárnap a Ferencváros ellen jó teljesítménnyel pontot szereztek, ami biztató lehet szerdára.