A Lánczos Kornél – Szekfű Gyula Ösztöndíj, a Deák Dénes-díj és Deák Dénes-ösztöndíj átadásával, Aba-Novák Vilmos nyomába eredve tárlatvezetéssel és „Határon innen” folkesttel folytatódik a Székesfehérvári Királyi Napok.
Pesovár Ferenc születésének 90. évfordulója emlékezve nyílt meg az idén elmaradó Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivált pótló „mini fesztivál”, a Király(ny)i Napok a Táncházban. A „Most jöttem Gyuláról…” fotókiállítást Dr. Varró Ágnes néprajzkutató, a Szent István Király Múzeum munkatársa nyitotta meg.
Az Alba Regia Táncegyesület Pesovár Ferenc néprajzkutatóra emlékeznek azzal a kiállítással, ami augusztus 16-án vasárnap 14 órakor nyílik meg a Malom utcai Táncházban. A "Most jöttem Gyuláról" című tárlatot Dr. Varró Ágnes néprajzkutató, a Szent István Király Múzeum munkatársa nyitja meg.
Folkestekkel, koncertekkel, táncházakkal, Páva-gálával, sőt kertmozival is várja a közönséget az Alba Regia Táncegyesület augusztus 16-19-e között a Malom utcai Táncházban. A rendkívüli járványügyi helyzet miatt a hagyományos nemzetközi néptáncfesztivált idén „csipetnyi”, azaz Király(ny)i Napokra cserélik a szervezők. Jegyek július 20-tól, hétfőtől vásárolhatóak.
2020. augusztus 16-19. között rendezi meg az Alba Regia Táncegyesület a Király(ny)i Napok mini fesztiválját, mely az albásoktól megszokott színvonalat és programkavalkádot ígér.
Négy amatőr táncegyüttes, a Bartók, a Bihari, a Vadrózsák és a Vasas révén 1972 tavaszán a Sebő együttes élő zenéjére rendezték meg az első budapesti táncházat. Ezt követően a zártkörűen „Zene és tánc – úgy, mint Széken” elnevezésű mottóval kezdődő kulturális program a nyílt klubokban lelt otthonra, és ennek következtében indulhatott el a táncházmozgalom.
Az otthonokba viszi el legsikeresebb előadásait a Magyar Állami Népi Együttes. A MÁNE Mozit hétfőn esténként láthatjuk az együttes közösségi oldalán és a YouTube-on – olvasható A Szabadművelődés Háza honlapján.
A koronavírus-járvány az élet számos területén kényszerítette már az embereket mindennapi rutinjuk megváltoztatására. Nem volt ez másképp a gyerekekkel sem, akik március 16-a óta új, tantermen kívüli, digitális oktatási rendszerben tanulnak, amely vonatkozik az alapfokú művészeti képzésekre is.
Az Alba Regia Táncegyesület feltöltötte Youtube-ra és láthatóvá tette a Mozdulatlan legendák produkcióját. Az ötven táncost, három zenekart és a mozgókép adta lehetőségeket is felvonultató műsor hét tételben mutatja be Székesfehérvár történelmét és a tánc évszázadokon átívelő korszakait.