A Corvinus Székesfehérvári Campusán a legtöbb pont a gazdálkodási és menedzsment alapképzéshez kellett, míg az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán a műszaki menedzser szak volt a "pontrekorder". A BCE Székesfehérvári Campusán indított szakokra az első évhez képest kétszer többen jelentkeztek és a tavalyi létszámhoz képest közel kétszer többen kezdhetik meg itt tanulmányaikat.
Az Óbudai Egyetemen az idén már 29. alkalommal rendezi meg a Kandó Kálmán Nyári Egyetemet határon túli magyar mérnökhallgatóknak. Céljuk, hogy a hallgatók identitásának erősítése mellett segítsék a szakmai magyar szókincs elsajátítását és a hallgatók szakmai fejlődését.
Pénteken, a Budai úti Campus udvarán diplomaosztó ünnepségre került sor az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán. Az idei tanévben összesen 135 hallgató teljesítette sikeresen a záróvizsgát. Az ünnepségen ezüstdiplomát nyújtottak át azoknak, akik 40 éve a Kandó Főiskolán végeztek.
Az Óbudai Egyetem idén általános iskolásoknak hirdetett három városban is, köztük Székesfehérváron több napos nyári gyerekegyetemet, ahol az általános iskolás korosztály nyerhet bepillantást az informatika, valamint a műszaki tárgyak izgalmas világába. A 8-14 éveseknek a programozás alapjait megismertető programokat szerveztek.
A Petőfi Kultúrtanszék tetőteraszán rendeztek kisebb ünnepséget annak apropóján, hogy Simon István egyéni vállalkozó, a tehetségek támogatásáért Génius Lóci díjat kapott. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának duális partnerét az egyetem mellett Székesfehérvár alpolgármestere is köszöntötte.
Minárikné Ambrus Magdolnának, a Székesfehérvári Széna Téri Általános Iskola igazgatójának, Dr. Kovács Lászlónénak, a Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnázium intézményvezetőjének és Dr. habil Györök Györgynek, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar dékánjának adta át a város polgármestere a „Székesfehérvár Oktatásáért” díjakat Fehérvár Pedagógusnapi ünnepségén, csütörtökön, a Hiemer-házban.
Szombaton este a Geoinformatikai Intézet Pirosalma utcai épületéből indultak a végzős hallgatók fáklyákkal és lámpásokkal Székesfehérvár belvárosába a fáklyát tartó balekok, kohlenbrennerek sorfala között. A menet elején vitték Magyarország és az intézmény zászlaját, amit a szalamander és a májusfa követett. A végzősök után a volt hallgatók, veteranissimusok, a tanári kar és a vendégek csoportja vonult.
Óbudai Egyetem Ipar Napján írta alá az Alba Regia Műszaki Kar és az Arconic-Köfém a stratégiai partnerségi megállapodását. A szakmai napon elsősorban az ipar 4.0-hoz kapcsolódó olyan témák kerültek szóba mint a robotika vagy a gyártásautomatizálás illetve az egyetem és a vállalatok együttműködése volt a középpontban.
Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Geoinformatikai Intézete két európai uniós finanszírozású nemzetközi projektre is sikerrel pályázott a tavalyi évben, amelyek keretében a fehérvári GEO a távérzékelés és térinformatika területén több évtizedes tapasztalataival járulhat hozzá egy geoinformatikai doktori iskola kialakításához Üzbegisztánban. Az úgynevezett DSinGIS projektekkel kapcsolatosan egy hetes workshop kezdődött kedden, Székesfehérváron, a Hiemer-házban.
Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának stratégiai partnere, Simon István lett a győztese a 3-10 milliárd forint közötti éves nettó árbevétel kategóriában az Év Gyára 2017 megmérettetésnek. Idén már harmadik alkalommal hirdette meg a GyártásTrend Magazin az Év Gyára versenyt, amelynek versenyidőszaka fél évet ölelt fel.