A napokban kezdődik a Verbói utca felújítása az Öreghegyen, ami önkormányzati forrásból valósul meg. A nagyobb öreghegyi gyűjtőutak felújítása azonban meghaladja a város pénzügyi lehetőségeit, éppen ezért Fehérvár polgármestere Cser-Palkovics András, Vargha Tamás országgyűlési képviselővel közösen lobbizik azért, hogy elindulhasson ütemezetten a Pozsonyi, a Zsolnai, a Nagyszombati a Kassai és a Nyitrai utca teljes felújítása.
Lakossági fórumra várja a vízivárosiakat dr. Horváth Miklósné önkormányzati képviselő. Az október 4-én, hétfőn 17.00 órakor a Vízivárosi Általános Iskola aulájában kezdődő eseményen részt vesz dr. Cser-Palkovics András polgármester is.
Közgyűlést tartott pénteken reggel Székesfehérvár képviselő-testülete. Döntés született arról, hogy a Várfalpark helyett a Petőfi parkba kerül az a játszótér, melyet a KÖFÉM jogutód cégei is támogatnak, a Várfalparkban pedig Fehérvár Virágoskertjét alakítják majd ki. Intézmények energetikai felújításáról is döntött a testület, továbbá arról, hogy a Vasvárit a jelenlegi helyén újítják fel, továbbá a Tóparti a Kodolányi felújításáról is döntés született.
Lakossági fórumot hívott össze szeptember 15-én, szerdán 17 órára Östör Annamária önkormányzati képviselő a csalaiaknak. A tájékoztatón dr. Cser-Palkovics András polgármester is részt vesz, a városrészben élőket a Csalai Közösségi Térben várják.
Fogadóórát tart szeptember 14-én, kedden 14.00 és 18.00 óra között Szabó Bakos Györgyné. A képviselő minden hónap második keddjén tartja fogadóóráit, ezeken várja a körzetében élőket, hogy kérdéseikről, javaslataikról beszélgessenek.
Récsei Lajos életének nagy része a Maroshegyhez kötődik: több mint negyven éve a Rádió lakótelepen lakik, és egészen nyugdíjazásáig az Ikarusnál dolgozott. A fiatalos, máig is aktív mindennapokat élő ünnepeltet 90. születésnapján Brájer Éva önkormányzati képviselő köszöntötte, aki a város ajándéka mellett a miniszterelnöki emléklapot is átadta.
Fogadóórát tart szeptember 8-án, szerdán 17 és 18 óra között dr. Kovács Zsoltné önkormányzati képviselő. Ezentúl minden hónap első szerdáján a Vörösmarty Iskolában, valamint októbertől minden hónapban a második csütörtökön a Rákóczi Iskolában is várja a 2. számú körzetben élőket a képviselő.
Péntektől ismét a mangalicatenyésztők veszik birtokba az Alba Plaza előtti teret. Szeptember 3-5. között rendezik meg a IX. Székesfehérvári Mangalica Napokat. Mangalicatenyésztők és termékkészítők, helyben készült mangalica ételek, kistermelők piactere és kézművesek várják a kilátogatókat.
Lakossági fórumot tartottak csütörtökön késő délután a Rákóczi Általános Iskolában, ahol jórészt a Kígyó, az Ősz, a Semmelweis és a Mancz utcai lakók voltak ott. A közlekedési és parkolási témák mellett hangsúlyos volt annak a problémának a jelzése, hogy a Mancz János utcában és környékén, néhány ott albérletben lakó család, rendkívüli módon megnehezíti a közösség jó részének a nyugodt lakhatását.