Az Önkormányzat Informatikai Központ szakemberei a Vörösmarty Színház északi sarkára szereltek fel egy Zichy liget fele néző új webkamerát és a Sóstó kilátótorony tetejéről is bármikor ránézhetünk mostantól a természetvédelmi területre. A kamerákat a város YouTube csatornáján streameljük.
Az év első Vadvédelmi estjét tartják január 22-én, szerdán 17.30 órai kezdettel a Sóstó Vadvédelmi Központban. Ezúttal az intézmény legemlékezetesebb eseteiről tart izgalmas beszámolót Dr. Flesch Márton vezető állatorvos. Szeretettel várnak minden érdeklődőt!
Az idei évben is folytatódnak a népszerű, ismeretterjesztő programok a Sóstón. Január 18-án, szombaton stadiontúrára, majd 25-én, szintén szombaton az esztendő első bögretúrájára várják az érdeklődőket.
Székesfehérvár intézményi hálózata igen színes és összetett. Szerteágazó az általa ellátott szakterületeket és változatos a korukat illetően egyaránt. A 2024-es esztendőben volt olyan, amelyik alapításának 150., 70. vagy éppen 50. évfordulóját ünnepelte, volt olyan, amelyik akkor született és akadt egy ifjú hároméves is.
2024 utolsó napján téli ruhába öltözött és ködbe burkolózott Székesfehérvár. Az idei év utolsó szemmel is látható naplementéjét még december 29-én a Sóstó kilátójából szemléltük és fényképen is megörökítettük, hogy emlékeztessen minket a tegnapra és reménnyel töltse el a szívünket holnapra.
Már a 2025-ös évre szervezik az ismeretterjesztő, közösségi, egyben szórakoztató programokat a Sóstó Természetvédelmi Területen. Január 4-én családi délelőttre, másnap Vadvasárnapra, majd január 18-án stadiontúrára várják a résztvevőket.
Különleges perspektívából ismerhetjük meg az élővilágot a Vadvédelmi esték című sorozat következő programján. A Sóstó Vadvédelmi Központban december 11-én, szerdán 17.30 órakor kezdődő eseményen Ujvári Zsolt természetfotós tart izgalmas előadást.
Felelősségteljesen elkezdhető madaraink téli etetési időszaka, aki úgy gondolja, hogy szívesen segít nekik átvészelni a telet, az tavaszig ne hagyja abba a mindennapos gondoskodást. Vízimadaraink etetésével azonban minden évszakban csak árthatunk, ezt mellőzzük a madarak egészségének megőrzése érdekében télen is!
Legutóbbi galériák
Hasonló galériák
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.