Táblák is jelzik a Csónakázó-tavon és a Palotavárosi tavak mellett, hogy nem szabad a jégre menni! Évek óta így van ez télen, a tiltást pedig az indokolja, hogy a város tavainak vízpótlása folyamatos, ezért a befolyásnál és a túlfolyónál vékonyabb a jégpáncél, ami életveszélyes lehet. A nádasok is fokozott veszélyt jelentenek, mert itt is egyenlőtlenül fagy be a tavak vize.
A farsangi szezon nyitóbálja az idén is a középiskolásoké lesz, január 11-én pénteken ötödik alkalommal kerül sor a Városi Diákbálra. A helyszín ezúttal a Mol Aréna Sóstó rendezvényterme, ahová a nagy Gatsby korszakát, az 1920-30-as éveket idéző öltözékben várják a fiatalokat. A helyszínre különbuszok is indulnak a Piac térről.
A Sóstó Természetvédelmi Terület keleti kapujánál hamarosan elkezdődhet a vadmadár bemutató és gondozó épület, illetve egy új közösségi ház kialakítása. A Vadmadárkórház Természetvédelmi Alapítvány számára létesítendő bázis, gondozó és bemutató épület, illetve közösségi ház az önkormányzati tulajdonban lévő, 25 ezer négyzetméteres területen valósul meg a Sárkeresztúri út mellett.
A gólyatöcs a 2019-es év madara, ezért a Magyar Madártani Egyesület kiemelten foglalkozik majd jövőre a faj, és az élőhelyének védelmét szolgáló információk átadásával. Székesfehérváron a Sóstó Természetvédelmi Területre a rehabilitáció után szinte azonnal, még tavasszal visszatért a fokozottan védett gólyatöcs, több más különleges madárral együtt.
A Magyar Madártani Egyesület Fejér Megyei Helyi Csoportja két napos képzést hirdet "Kezdő madarász vagyok!" címmel, amely az ország több pontján eddig nagy sikert aratott. A madarász alapképzés célja, hogy a laikus madárkedvelők számára olyan tudásanyag megszerzését tegye lehetővé, melynek birtokában bárki sikerélményekkel vághasson bele a madármegfigyelésbe, az etetők és itatók madarainak meghatározásába.
Idén is megmutatjuk év végén, milyen fontos események történtek a fehérvári sportban az elmúlt tizenkét hónap alatt. Az év utolsó két hava a Vidi-sikerektől volt hangos, no és a magyar futball új ékszerdobozától, a MOL Aréna Sóstótól, parádézott az EBEL-ben a Volán, a különböző díjátadókon pedig sok fehérvári sportolónak gratutálhattak.
Közös madárgyűrűzésre várták a családokat szombaton délelőtt a Sóstói Természetvédelmi Területen a Zöld tanyán , ahol a résztvevők a városunkban vadon élő madárfajokkal ismerkedhetnek. Csodálatos élményben lehetett része azoknak a gyerekeknek, akik részt vettek a madárgyűrűzésben, ugyanis el is engedhették a meggyűrűzött madarakat.
Közös madáretetésre és madárgyűrűzésre várják a családokat december 29-én, szombaton délelőtt 9 és 13 óra között a Sóstói Természetvédelmi Területen a Zöld tanyán (Segesvári utca 62/a), ahol a résztvevők a városunkban vadon élő madárfajokkal ismerkedhetnek.
A Sóstó látogatóközpontban szervezett szakmai konferenciát a Városgondnokság városüzemeltetési témakörben, amin kertészeti vezetők és főkertészek vettek részt az ország minden részéről. Mosonmagyaróvárról, Győrből, Tatabányáról, Tapolcáról, Veszprémből, Bajáról, Hévízről, Kaposvárról, Nagykőrösről, Zalaegerszegről és Szentesről érkeztek szakemberek Székesfehérvárra.
Közel ötszáz, Fejér megye gyermekotthonaiban és nevelőszülőknél nevelkedő gyermek gyűlt össze hétfőn a MOL Aréna Sóstó rendezvénytermében. A gyerekeket, kísérőiket és a támogatókat Fehérvár polgármestere köszöntötte, volt ajándékosztás és Molnár Ferenc Caramel is koncertet adott.