2024-ben ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a Nyitott Tornatermek program, melynek keretében hétről hétre több ezer székesfehérvári sportol. A program azonban nem csak sportolási lehetőséget, hanem közösségi élményt is kínál a résztvevőknek, akik a társadalom minden szegletéből érkeznek ezekre az alkalmakra.
Már tizenöt éve zajlanak a nordic walking foglalkozások Székesfehérváron, immár összesen nyolc helyszínen. Hétfőn délután az ÖKK stábja az Öreghegyen járt, ahol Horváth István vezetésével több mint húszan űzték a testnek és szellemnek egyaránt jótékony sportágat.
Ismét megnyitja kapuit a korcsolyázók előtt az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok. Az év első hónapjában hat alkalommal várják a sport szerelmeseit. Január első hétvégéjén szombaton és vasárnap is 17 órától léphetnek jégre a közönségkorcsolyára érkezők.
A Palotavárosi tavak körül január 3-tól május 29-ig, szerdai napokon, 15 órától az István Király Általános Iskola elől, az Öreghegyen január 8-tól február 26-ig hétfői napokon 16 órától az Öreghegyi Közösségi Ház főbejáratától indulnak az ingyenes nordic walking túrák.
Herczogné Klárika, aki december 17-én, szombaton 75 éves jó példája annak, hogy hetven fölött sem áll meg az élet. Klárika példája alapján a mozgás bármikor elkezdhető, hiszen ő 50 évesen kezdett el tornázni. Legutóbb pedig Katus Attila táborában a fiatalokat megszégyenítő energiával is edzett a csapattal.
A székesfehérváriak már nyolc helyszínen csatlakozhatnak a Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség és az Önkormányzat támogatásával hétről-hétre nordic walking foglalkozásokhoz.
Díjátadóval indul, pályaválasztási nappal folytatódott az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap az István Király Általános Iskolában. A gyerekek és a nevelők, szeptemberi sportteljesítményükért egy idén alapított díjjal gazdagodtak.
Hat iskola csapatának részvételével rendezik a XI. Aszalvölgyi Focikupát október 7-én, szombaton a Túrózsáki úti műfüves sportpályán. A bajnokság mellett hagyományosan egészségmegőrző előadásokkal és különböző sportolási lehetőségekkel várják az érdeklődőket.
A többszörös Európa- és világbajnok kötélugró Guinness Rekord kísérletre készült Fehérváron. Bánhegyi Adrienn az István király Általános Iskola több mint háromszáz diákjával áthajtásos ugrókötelezésben próbálta meg a világrekord kísérletet a Magyar Diáksport Napja alkalmából. A program sikeres volt, a kísérlet sajnos nem, de így is 123 gyermekkel sikerült megállás nélkül a kötéláthajtás.