Látványos szakaszába érkezett a tavaly ősszel kezdődött felújítás a strandon. Május 15-ig befejeződik a medenceszerkezetek építése, lassan végeznek a szakemberek a harmincas években épült eredeti, árkádos strandbejárat és a napozók felújításával, épülnek az új pergolák és a parkosítást végzik már a kertészek.
Idén tavasszal összesen 277 nagy körméretű fát ültetett a Városgondnokság városszerte, melyek között platán, hársfa, ostorfa, törökmogyoró, juhar, díszcseresznye, kőris és lepényfa is található. Az E.ON száz fával támogatta a fehérvári faültetéseket, melynek utolsó darabját szerdán ültették el a Palotavárosban a Kelemen Béla utcában.
Idén is nagyon sokan jelentkeztek a Virágosabb és zöldebb Székesfehérvárért pályázatra. A nagyszámú jelentkezés miatt Székesfehérvár Városgondnoksága meghosszabbítja a növények átvételének eredetileg tervezett időpontját. A Bregyó Sportközpontban az egynyári palántákat, muskátlit, évelő növényeket, fűmagot és komposztot május 9 és 12 között, négy napon keresztül vehetik át a pályázók.
A Városgondnokság munkatársainak vezetésével szépítették a Várfal parkot az Arany János Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI, valamint a Vörösmarty Mihály Általános Iskola tanulói, akiknek kezdeményezéséhez idén is csatlakozott a Székesfehérvári Kertbarát Egyesület. A Piac tér Várfal előtti részén virágokat ültettek, növényeket gondoztak, padokat festettek, szépítve ezzel Székesfehérvár „Esélyek Kertjét”.
Két szakaszon is elkészült az új járda a Köfém lakótelepen. A 24-26 szám előtti szakaszon és a 39-42 szám előtt is új járdát építettek. A beruházások műszaki átadását kedden reggel tartották, ahol a Városgondnokság, a szolgáltatók és a kivitelező szakemberei mellett Dienesné Fluck Györgyi, a Köfém lakótelep önkormányzati képviselője is ott volt.
Három új parkoló is elkészült a napokban a Palotavárosban, melyeknek szerdán délelőtt tartották a műszaki átadását. A Hübner András utca - Kodolányi János utca kereszteződése mellett, a Rác utca végénél és a Kelemen Béla utca 7-es szám előtti parkoló is jó minőségben, térköves burkolattal készült el.
Idén tavasszal több mint kétezer négyzetméternyi virágágy pompázik Székesfehérvár parkjaiban. A kétnyári növényekkel és virághagymával beültetett közterületeken összesen 84.763 tő növényt ültettek ki a Városgondnokság kertészei. A parkokban csodálatosak az elmúlt néhány évben ültetett virágzó cserjék is.
Idén már nyolc éve, hogy Székesfehérvár Önkormányzata és a Városgondnokság növényültetési pályázattal támogatja a fehérváriak parkosítási törekvéseit. A pályázat célja, a kulturált, és vonzóbb városkép kialakításán túl, a zöldfelületek növelése és szebbé tétele. Az intézmények és társasházak mellett idén is pályázhatnak a családi házban lakók.
A Koronás Parkban minden évben szerveznek tavaszváró húsvéti kézműves foglalkozást, így volt ez idén is. A szervezők többféle alapanyaggal és kreatív ötletek sokaságával készülnek, hogy minél tartalmasabb kikapcsolódást biztosítsanak a résztvevő gyerekeknek, szülőknek és nagyszülőknek. Nyuszisimogató hétfőn a Fehérvári Állatotthonban lesz!
Egy billenőplatós elektromos kisteherautó állt munkába a Városgondnokságon a köztisztasági csoportnál, melyet mostantól az utcai szemetesek ürítéséhez használnak majd. A Városgondnokságon ez a hatodik elektromos jármű, melynek vásárlását a Nemzetgazdasági Minisztérium 1.5 millió forinttal támogatta.