-
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Goodby Szabi!
A Fehérvár FC és a Bolton Wanderers FC megállapodásának értelmében távozik csapatunktól Schön Szabolcs, aki az angol harmadosztályú együttesnél folytatja pályafutását.
2024.08.03. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02. -
Hazai felkészülési torna
Ismét megrendezi felkészülési tornáját a fehérvári női kézilabda-csapat. A csütörtökön kezdődő háromnapos tornán nemzetközi mezőnyben bizonyíthat az Alba Fehérvár KC.
2024.08.01.
Ciprusi játékvezetők az FKC EHF-kupamérkőzésein
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) kijelölte a Fehérvár KC – Fram Reykjavik EHF-kupamérkőzések játékvezetőit és ellenőrét. A két találkozót az Angelos Argyridis, Christos Mouttas ciprusi páros vezeti, az ellenőri feladatokat a bolgár Delyan Genchev látja majd el. A mérkőzésekre a Köfém Sportcsarnokban kerül sor november 15-16-án; a pénteki meccs 18 órakor, míg a szombati 15 órakor kezdődik.
2013.11.04. 18:40 |
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) kijelölte a Fehérvár KC – Fram Reykjavik EHF-kupamérkőzések játékvezetőit és ellenőrét. A két találkozót az Angelos Argyridis, Christos Mouttas ciprusi páros vezeti, az ellenőri feladatokat a bolgár Delyan Genchev látja majd el.
A mérkőzésekre a Köfém Sportcsarnokban kerül sor november 15-16-án; a pénteki meccs 18 órakor, míg a szombati 15 órakor kezdődik. Mindkét találkozót élőben közvetíti a Sport1 televíziós csatorna. A Fehérvár KC-ra az EHF-meccsek előtt még egy bajnoki találkozó is vár, Tilinger Tamaráék szerdán, 18 órától a Debrecen vendégei lesznek. A hajdúságiak elleni mérkőzést az Oláh Viktor, Bonifert Ferenc kettős vezeti majd, a meccset csütrörtökön felvételről lehet majd megtekinteni a Fehérvár Televízióban.
A Ferencváros kérésére megváltozott a Fehérvár KC – FTC utánpótlás NBI-es mérkőzések időpontja. Ennek értelmében a junior és ifjúsági csapatok összecsapására nem a felnőttekével egy napon, hanem másnap, azaz november 25-én, hétfőn kerül sor a Köfém Sportcsarnokban.
2013. november 25. (hétfő), 10:00
Ifjúsági NBI, 11. forduló:
Fehérvár KC – FTC
Köfém Sportcsarnok
2013. november 25. (hétfő), 12:00
Junior NBI, 11. forduló:
Fehérvár KC – FTC
Köfém Sportcsarnok