Civil támogatások 2010 - márciusban két pályázat jelenik meg

 Múlt héten csütörtökön több mint hetven civil szervezet részvételével tartottak fórumot a Városháza Nagytermében az idei civil támogatásokról. Juhász László a város Civil Bizottságának elnöke örömmel számolt be kedden arról, hogy nagyon sok egyesület mutatott érdeklődést az idén felhasználható civil támogatások iránt. Felhívta a figyelmet, hogy még ebben a hónapban kiírja a testület az önrész alapra és az önként vállalt feladatokra a pályázatokat.
2010.03.09. 14:30 |
  Múlt héten csütörtökön több mint hetven civil szervezet részvételével tartottak fórumot a Városháza Nagytermében az idei civil támogatásokról. Juhász László a város Civil Bizottságának elnöke örömmel számolt be kedden arról, hogy nagyon sok egyesület mutatott érdeklődést az idén felhasználható civil támogatások iránt. Mint mondta az idén a civil támogatásokra szánt összeg a tavalyihoz hasonló.
 
  Még 2010 márciusában kiírják a Pályázati Önrész Alapot, melyre mintegy 15 millió forint fordítható. Szintén márciusban írják ki az önként vállalt feladatokra a pályázatot, amire 20-25 millió forintot tervez fordítani a bizottság. Áprilisban az Ifjúsági Alap pályázati kiírása jelenik majd meg, erre 5 millió forint áll rendelkezésre és május elején nyílik majd meg a működési támogatásokra fordítható pályázati ablak, amire 10 milliót fordíthat a bizottság. A Kisebbségi Alapra, melyet szintén májusban írnak majd ki összesen 3.6 millió fordítható. A tervek szerint nyár végén jelenik meg a drogprevenciós alap pályázat 1.7 milliós alappal és szeptemberben a Civil Alap 5 millió forintjára pályázhatnak majd a szervezetek.
 
  Összesen 42.5 millió forintos a Civil Bizottság éves kerete, ebből az önként vállalt feladatokat és a működési támogatásokat finanszírozzák majd, azonban összességében mintegy 73 milliót fordít a város büdzséje a civilekre.
 
  Juhász László kiemelte, hogy egy szervezet egy évben maximum három pályázaton indulhat. Előnybe részesülnek a hiánypótló programok és elsősorban fehérvári programokat támogatnak majd. Felhívta a figyelmet ara, hogy a civil@pmhiv.szekesfehervar.hu e-mail címre várják továbbra is a fehérvári civil szervezetek véleményeit, ötleteit.
 
Önként vállalt feladatok kiírása:
 
-szociális, gyermekvédelmi
-fogyatékkal élők ellátására (költségvetési soron)
-lakossági, civil szervezeteknek szolgáltatások
-idősügyi klubbok segítése
-ifjúság és egészségvédelem
-hagyományőrzők támogatása