-
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Kossuth-díjas zeneszerző Fehérváron
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar évadnyitó koncertje előtt, szeptember 16-án este 6 órától szeretettel vár minden érdeklődőt a Vörösmarty Színház Kávézójába, ahol Madarász Iván Kossuth-díjas zeneszerzővel és Dobri Dániellel, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar rezidens zeneszerzőjével beszélget dr. Szabó Balázs zenetörténész.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Sándor Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Csángómagyar hagyományőrzés, kézművesség és filmkészítés a velencei táborban
A sokféle kézműves tevékenység mellett a gyerekek foglalkozhattak animációs filmkészítéssel és együtt énekelhettek, táncolhattak azokkal a pusztinai csángómagyar vendégekkel. Nyisztor Ilona és tanítványai szerdán a Napraforgó Táborba is ellátogatnak, este pedig fellépnek a Városházán, ahova szeretettel várják a közönséget!
2016.07.26. 12:40 |
Rendkívül gazdag programkínálattal várták a gyerekeket ezen a héten is Velencén, a Székesfehérvári Gyermek és Ifjúsági Tábor utolsó turnusában. A résztvevők bekapcsolódhattak többféle kézműves tevékenységbe, foglalkozhattak animációs filmkészítéssel és együtt énekelhettek, táncolhattak azokkal a csángómagyar vendégekkel, akik a moldvai Pusztinából érkeztek. Nyisztor Ilona és tanítványai, valamint a pusztinai hagyományőrzők szerdán a Napraforgó Táborba is ellátogatnak, este 6 órától pedig fellépnek a Városházán, ahova szeretettel várják a közönséget!
KÉPGALÉRIA a táborból
KÉPGALÉRIA a táborból
Székesfehérvár városának bentlakásos, velencei táborában csaknem százhúsz gyermek nyaral ezen a héten. Az utolsó turnusra rendkívül gazdag programsorozatot állítottak össze a szervezők és a pedagógusok. Az Animono Animációs Filmkészítő Műhely egész héten át tartó foglalkozásain az animáció alapjait sajátíthatják el a gyerekek, a legegyszerűbb, kockáról kockára történő ábrázolást és mozgatást tanulják meg papír alapon. A cél, hogy a tábor végére elkészüljön egy kisfilm, melynek témáját a víz, a Velencei-tó és egy abban élő, valós, vagy képzeletbeli lény adja. A történetet a gyerekek maguk találják ki a közös munka során. Ugyancsak lehetőség volt bekapcsolódni a Játszótárs Játékkészítő Műhely mindennapi foglalkozásaiba, a Fehérvári Kézművesek Egyesületének több tagja pedig számos izgalmas mesterséget oktatott a gyerekeknek.
Székesfehérvár Önkormányzatának meghívására, immár ötödik alkalommal a moldvai Pusztinából érkezett a táborba tanítványaival együtt Nyisztor Ilona csángómagyar népdalénekes. Idén először az ottani magyar oktatási programban és hagyományőrzésben tevékenykedő felnőttek is jöttek. Mint fogalmaztak, nagy öröm, valamint megtiszteltetés számukra, hogy itt lehetnek és megmutathatják, megtaníthatják dalaikat, táncaikat a magyarországi gyerekeknek. A tábor napi programjához hozzátartozik a délutáni hangszerkészítés, a rovásírás-tanulás is, az esteket pedig táncházzal és közös énekléssel zárják.
A csángómagyar vendégek július 27-én, szerdán délelőtt a Bregyó-közi Sportcentrumban zajló Napraforgó Városi Napközis Táborba is ellátogatnak, majd 17.00 órától csángó misén vesznek részt a Ciszterci templomban. 18.00 órakor zenékkel, táncokkal, mesékkel fűszerezett, varázslatos estet adnak a Városházán, ahova nagy szeretettel várnak minden érdeklődőt. A belépés ingyenes, ám lehet adakozni, a bevételt a pusztinai Magyar Ház támogatására fordítják, ahol jelenleg 96 gyermek tanul iskolai tanórák kívüli foglalkozások keretében.