Csapatmunkára készül az új uniós bizottság

 A novemberben munkába álló új Európai Bizottság arra készül, hogy megszilárdítsa az emberek unióba vetett hitét és visszaszerezze a testület jó hírét. Kovács László, leendő energetikai biztos programja már megvan, de kabinetjéről még nem döntött.

2004.09.20. 08:59 |

 A novemberben munkába álló új Európai Bizottság arra készül, hogy megszilárdítsa az emberek unióba vetett hitét és visszaszerezze a testület jó hírét. Kovács László, leendő energetikai biztos programja már megvan, de kabinetjéről még nem döntött.

 Ahhoz, hogy az Európai Bizottságon belül teljes legyen a csapatmunka, szükség van arra, hogy az egyes tagok teljes körű információval rendelkezzenek, minden biztos minden döntésben részt vegyen, és minden komolyabb program, prioritás megfogalmazását alapos politikai vita előzze meg - fejtette ki Kovács László leendő energiaügyi felelős a tervek szerint november elsején hivatalba lépő testület tagjainak szombaton befejeződött, kétnapos belgiumi találkozóján.

 Mint a külügyminiszter a megbeszélés után a magyar sajtónak elmondta, a Brüsszelhez közeli Leuvenben tartott találkozó a bizottság jövőképének és programjának kialakításával, illetve valóra váltásának eszközeivel foglalkozott. Arra kell törekedni, hogy a José Manuel Durao Barroso elnöklete alatt működő bizottságra öt év múlva olyanként emlékezzenek az emberek, amely megszilárdította a kibővített Európai Uniót, megerősítette annak globális szerepét, megnövelte versenyképességét (párhuzamosan az életminőség javulásával), nagyobb külső és belső biztonságot teremtett, és közelebb hozta az uniót az állampolgárokhoz - szögezte le Kovács László. A bizottság tagjai közül többen fontos feladatnak nevezték azt is, hogy visszanyerjék az emberek megcsappant bizalmát az unióban.

A magyar biztos csapata még nem állt fel

 Az egységes csapatként dolgozó testület tagjai előtt álló következő feladat meghallgatásuk az Európai Parlament bizottságaiban. A testületnek el kell nyernie a képviselők támogatását, ahhoz, hogy munkáját megkezdhesse - a parlament mindazonáltal egyenként nem szavaz a biztosjelöltekről, csak a teljes csapatról.

 A leuveni találkozón jelentették be, hogy a bizottság új vezető szóvivője a francia Francoise Le Bail lesz, a portugál Barroso kabinetfőnöke pedig honfitársa, Joao Vale de Almeida. Kovács László elmondta, hogy az ő kabinetje is formálódik, de néhány személyi kérdésben még nem döntöttek.

Minőségi munkára törekednek

 Hozzászólásaiban Kovács László fontosnak tartotta, hogy a bizottságon belül javítsák a stratégia és a konkrét feladatok tervezését, mennyiségi helyett minőségi munkára törekedjenek, továbbá minél szorosabb összhangot alakítsanak ki az unió többi fontos szervével, az Európai Parlamenttel és a - legfőbb döntéseket hozó - szakminiszteri tanácsokkal. A munka hatékonyságának javítása érdekében fokozni kell az együttműködést a főigazgatóságok között is, emellett célszerű minden komolyabb javaslathoz hatástanulmányt és kommunikációs tervet mellékelni. Szükségesnek tartotta a leendő magyar biztos, hogy reális célokat dolgozzanak ki, és konkrét eredményekre törekedjenek. A teljes munkafolyamat akkor vezet eredményre, ha a döntést alapos politikai és szakmai előkészítés előzi meg, hatékony és közérthető kommunikáció kíséri, a végrehajtás pedig precíz - foglalta össze álláspontját Kovács László.

Piaci liberalizáció és széndioxid-kibocsátás csökkentés a fő energetikai célok

 A leendő energiaügyi biztos saját feladatköréről szólva elengedhetetlennek mondta a villamosenergia-, illetve a gázpiac liberalizációjának teljes kiterjesztését és a széndioxid-kibocsátás csökkentését, továbbá az utóbbi elkötelezettséghez nem csatlakozott, unión kívüli nagy országok meggyőzését. Meghallgatásuk előtt a biztosoknak számos írásbeli kérdésre kellett felelniük. Ezekre adott válaszaiban Kovács László kifejtette: EU energiapolitikájának egyik központi célkitűzése kell, hogy legyen a megújítható és új energiaforrások elterjesztése, illetve annak biztosítása, hogy a már meglévő és a jövőbeni nukleáris létesítmények mind az EU területén, mind annak szomszédságában biztonságosak legyenek.

 A biztosok nem országukat és nem kormányukat képviselik, kizárólag a közösségi szempontokat kell szem előtt tartaniuk - emelte még ki Kovács László. A hatékonyabb működés érdekében pedig a tagok kisebb csoportjainak - köztük az energiaügyi portfóliót magában foglaló, úgynevezett lisszaboninak - nagyobb szerepet kell adni.
 

EU

  1. Péntektől olcsóbban telefonálhatnak a magyar mobilszolgáltatók előfizetői az Európai Unió tagországaiba utazva

     Péntektől olcsóbban telefonálhatnak a magyar mobilszolgáltatók előfizetői az Európai Unió tagországaiba utazva, az uniós roamingdíj hatósági árcsökkenésének hatására. Az EU-ban működő mobilszolgáltatók mától maximum nettó 0,35 eurót számlázhatnak hívásindítás, és 0,11 eurót a hívásfogadás után az uniós tagországokban, és ugyanennyibe, vagyis 0,11 euróba kerül az SMS-küldés is.

    2011.07.01.
  2. Szerdától eltűnik a 75 wattos hagyományos izzó

     Szerdától nem rendelhetnek már 75 wattos hagyományos - vagyis nem energiatakarékos - izzókat sem az üzletek az Európai Unióban, a tagországok egy korábbi közös döntésének megfelelően. Az EU tavaly kezdte meg a hagyományos égők kereskedelmének felszámolását környezetvédelmi megfontolásokra hivatkozva. Először a 100 wattos izzókat vonták ki, majd idén szeptember 1-jétől a 75 wattosokon a sor.

    2010.08.30.
  3. Egy új felmérés szerint az európaiak nehezen jönnek ki fizetésükből

     Minden hatodik európai állandó nehézségekkel küzd a háztartási számlák kifizetésekor, és az uniós polgárok háromnegyede úgy gondolja, hogy országukban az előző évben nőtt a szegénység. Ezek a legújabb, a válság társadalmi hatásairól végzett Eurobarométer felmérés legfontosabb eredményei, amelyet kedden hozott nyilvánosságra az Európai Bizottság. 

    2010.06.22.
  4. Az uniós polgárok kevesebb, mint fele sportol rendszeresen

     Az uniós polgárok 40%-a legalább hetente egyszer sportol és 65%-uk végez valamiféle testmozgást. Mindazonáltal 25%-uk csaknem teljesen inaktív – derül ki egy, az Európai Bizottság által közzétett, a sportról és a fizikai aktivitásról végzett különleges Eurobarométer-felmérésből. A németek 61%-a, az osztrákoknak pedig 57%-a tagja valamilyen sportklubnak vagy fizikai aktivitást is magában foglaló egyéb klubnak. Ez az arány Magyarországon 8%.

    2010.04.09.