-
Horvát vagy azeri ellenfél jöhet
Az UEFA sorsolásán eldőlt, hogy amennyiben továbbjut a Fehérvár FC a ciprusi ellenfele ellen a Konferencia Ligában, akkor a rájátszásban az NK Osijek (horvát) - PFC Zire (azeri) párharc győztesével találkozik. A KL rájátszás első mérkőzését a versenynaptár szerint 2024. augusztus 22-én, a visszavágót pedig augusztus 29-én rendezik.
2024.08.06. -
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Te is lehetsz versenybíró!
A mérkőzés jegyzőkönyvének vezetése, a csapat és a közönség tájékoztatása a játék eredményeiről, eseményeiről-egyebek mellett ezek a feladatok várnak egy versenybíróra.
2024.08.05. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02.
Demeter Bence 14. lett a világkupa döntőjében
A Volán Fehérvár öttusázójának ezúttal a lovaglás volt a "kakukktojás" kiegyensúlyozott versenyében, a harmadik tusa nem sikerült jól. Vívása és úszása után a mezőny első felébe tartozott, a kombóban pedig mindent megtett a felzárkózásért, így végül 14. lett. Vasárnap Kovács Saroltával együtt hazaérkezik, és rövid pihenő után folyttják felkészülésüket a fehérvári felnőtt Európa-bajnokságra.
2014.06.08. 07:53 |

Demeter Bence húsz győzelmet aratott vívásban, ami a kilencedik helyre volt elég, és még úszásban is a mezőny első felében végzett, miután ideje (1:59,10) a hetedik helyre volt elég a második tusában. Sajnos a lovaglás nem sikerült jól számára, csak 28. lett a harminchat indulóból. A kombinált számban mindent megtett azért, hogy minél előkelőbb helyen végezzen és végül a 14. helyen futott a célba. A Világkupa-fináléban nyújtott kiegyensúlyozott teljesítménye jó alap a közelgő, hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt - számolt be a versenyről a Magyar Öttusa Szövetség honlapja.