-
Egygólos vereség Cipruson
A Fehérvár FC 1-0-ra kikapott a ciprusi Omonia vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga selejtező harmadik fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén. A nyáron kinevezett Pető Tamás vezetőedző irányításával két-két siker és döntetlen után először szenvedett vereséget a Fehérvár. Omonia - Fehérvár FC 1-0 (0-0)
2024.08.09. -
U20-as válogatottak a DKKA-nál
Néhány hete még Katona Boglárka és Takács Dorina is a korosztályos Európa-bajnokságon szerepelt – most mindketten Székesfehérvárra igazoltak.
2024.08.08. -
Röplabda csarnok épül
Új sportcsarnok épül városunkban. A PORTÉPO Kft. és a Máv Előre Sport Akadémia megállapodásáról, illetve a klub jövőjéről sajtótájékoztató keretében számoltak be.
2024.08.09. -
Kék-fehér jövőkép
Komoly jövőképet kínál a MÁV Előre Röplabda Akadémia a fiataloknak. A megújult rendszerről sajtótájékoztató keretében számoltak be a klub vezetői.
2024.08.08.
Demeter Bence "lemásolta" Kovács Saci szereplését
Az öttusázók férfi versenyével ért véget a sportág riói programja. A fehérvári résztvevő, Demeter Bence két napja jól vívott, szombaton aztán közepes úszás és a vártnál kicsit rsszabb lovaglás után messze került a dobogótól. A kombinált számban jól teljesített, és végül ugyanazon a helyen fejezte be az olimpiát, mint Kovács Sarolta: tizenhetedik lett.
2016.08.20. 23:21 |
Az öttusázók férfi versenyével ért véget a sportág riói programja. A fehérvári résztvevő, Demeter Bence két napja jól vívott, szombaton aztán közepes úszás és a vártnál kicsit rsszabb lovaglás után messze került a dobogótól. A kombinált számban jól teljesített, és végül ugyanazon a helyen fejezte be az olimpiát, mint Kovács Sarolta: tizenhetedik lett.
A férfi verseny második napját az úszással nyitották az öttusázók, és ebben a tusában Demeter Bence nem tudott az élmezőnybe kerülni. Tizenhatan is jobb idővel végeztek nála, köztük a másik magyar, Marosi Ádám, aki a vívásban összeszedett hátrányát megkezdte ledolgozni. Ezt a bónusz vívás követte, amelyben Demeter három asszót nyert, vagyis három pontot tet hozzá két nappal korábbi teljesítményéhez, összesen 217 pontot vívott, amivel tizenkettedik volt ebben a tusában. Ugyanezen a helyen állt összetettben is, lovaglása azonban sajnos visszavetette. Hamar vert a lova, az első verőhibát pedig további négy követte, így csak 265 ponttal zárta a harmadik tusát.
![](/_user/0/Image/000000SPORT_2016/00_augusztus/demeter_bence.jpg)
Összetettben a 22. helyen állt a kombináció előtt, pontosan egy perccel a versenyben vezető orosz Leszun mögött. Marosi Ádám jó lovaglással a 18. pozícióig jutott, vagyis Demeter Bence előtt indult a futás-lövészet vegyes számban, kettejük között 13 másodperc volt. Demeter első három lövészetében folyamatosan javult, 14, 10, majd 9 másodperc alatt tudta le az öt találatot. Az utolsó nyolcszáz méterre a 19. helyről indult, és óriási hajrával ezen még javított. A kombinációban tizenkettedik lett, összesítésben pedig tizenhetedik helyen zárta élete első olimpiáját, vagyis ugyanazt azeredményt érte el, mint a nőknél klubtársa (és párja) Kovács Sarolta. Marosi Ádám 12. lett, az olimpiát az orosz Leszun nyerte az ukrán Timoscsenko és a mexikói Hernandez előtt.