Diákönkormányzati fórum a Belvárosi I. István Szakközépiskolában

 A Belvárosi I. István Szakközépiskolának négy tagintézményének a Jákynak, a Bugátnak, a Hunyadinak és a Szent István Szakközépiskolának a diákönkormányzatainak részvételével tartottak fórumot csütörtökön délután, ahol a város polgármestere dr. Cser-Palkovics András mellett Mészáros Attila ifjúsági tanácsnok is ott volt. A majd kétórás fórumon a diákok iskolafelújításról, programok finanszírozásáról és a szakképzés jövőjéről is kérdeztek.
2011.04.07. 20:10 |
A Belvárosi I. István Szakközépiskolának négy tagintézményének a Jákynak, a Bugátnak, a Hunyadinak és a Szent István Szakközépiskolának a diákönkormányzatainak részvételével tartottak fórumot csütörtökön délután, ahol a város polgármestere dr. Cser-Palkovics András mellett Mészáros Attila ifjúsági tanácsnok is ott volt. A majd kétórás fórumon a diákok iskolafelújításról, programok finanszírozásáról és a szakképzés jövőjéről is kérdeztek.
 
A fórum elején a város polgármestere azoknak a megbeszéléseknek a fontosságáról beszélt, melyen nagyon sok olyan problémafelvetés, javaslat van, ami segíti a döntésekben a várost. Szükség van arra, hogy a fiatalokat érintő döntéshozatali mechanizmusba bekapcsolódhassanak a diákok, ehhez pedig közelebb kell vinni az önkormányzatot a város fiataljaihoz. Ennek egy jó példája volt a múlt héten Székesfehérváron tartott diák Európai Parlament. Hasonlót városi szinten is létre lehetne hozni – hangzott el a fórumon. Ez egy diákváros és próbáljuk a diákok véleményét is figyelembe venni – emelte ki a város polgármestere.
 
A diákok rákérdeztek például arra, hogy a Várkörúton található buszmegállót el lehetne-e helyezni az iskola mellől, mert néha zavaró a buszok indulása. A kérdésre válaszolva elhangzott, hogy megvizsgálják ennek a lehetőségét és ha van rá mód néhány méterrel arrébb kerül a megálló.
 
Az iskola felújításáról is volt kérdés, mint elhangzott rosszak az ablakok és kívülről sem úgy néz ki az épület, ahogy annak a belváros szélén kéne. A kérdésre válaszolva a város polgármestere elmondta, hogy nagyon jó dolog volt a panelprogram, -ami jelenleg még nincs kifizetve- azonban a helyes sorrend az lett volna az önkormányzat részéről, ha először a saját intézményeit, köztük az iskolákat kezdte volna felújítani. Kiemelte, hogy idén több mint 265 millió Forint szerepel intézmények felújításra, aminek többszörösére lenne szükség ahhoz, hogy ez láthatóvá váljon. 2013-ban, egy évvel a szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése és a Fiskális, Mártírok és Fő utca felújítás után jelentősen többet tud erre fordítani majd a város.
 
A diákönkormányzatok által szervezendő programok finanszírozásával kapcsolatban elhangzott, hogy a lehetőségekhez mérten létrehoznak egy olyan alapot, mely az általuk szerevezett programokra biztosít forrást.
 
A diákok közül többen a szakképzés jövőjével kapcsolatban tettek fel kérdést a város polgármesteréhez. Dr. Cser-Palkovics András válaszában arról beszélt, hogy az országos átlaghoz képest kisebb ugyan, de a városhoz mérten magas a munkanélküliség, miközben a munkaadók arról panaszkodnak, hogy nem tudnak annyi munkavállalót felvenni, mint amennyit szeretnének. Olyan képzéseket kell indítani, amire a gazdaságnak szüksége van. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a város intézményrendszerét is át kell tekinteni. „Nem azért, mert nem tudjuk finanszírozni, hanem azért, hogy olyan képzéseket indítson, amire a gazdaságnak szüksége van.
 
 Arról is szó volt, hogy megkezdődött a város ifjúsági stratégiájának összeállítása. Az anyag még idén a közgyűlés elé kerülhet, addig azonban sok, ehhez hasonló fórum lesz. Mészáros Attila már több iskolában járt és minden intézmény diákönkormányzatához eljut, néhány helyre pedig Székesfehérvár polgármestere is elkíséri majd. Az itt szerzett tapasztalatok és a diákok utólag hozzájuk eljuttatott felvetései is mind segítik az ifjúsági stratégia összeállítását.