A Himnuszt közösen énekelték az emlékezők, majd Palásti Vera a Ciszterci Szent István Gimnázium diákja szavalta el Márai Sándor Mennyből az angyal című versét. Az ünnepi beszédet idén Dr. Vizi László Tamás történész, a Magyarságkutató Intézet tudományos főigazgató-helyettese mondta.
Imádságos megemlékezés a Bazilika 56-os emlékkeresztjénél
A bolsevizmus a történelem első olyan totalitárius eszmerendszere, aminek kevés volt a kizárólagos politikai hatalom megszerzése és a gazdasági javak teljes kisajátítása. A szellemet és a lelkeket is a saját szolgálatukba akarták állítani - kezdte megemlékező beszédét Dr. Vizi László Tamás történész, a Magyarságkutató Intézet tudományos főigazgató-helyettese.
Nyikolaj Alekszandrovics Bergyajev orosz filozófust idézte, aki az Orosz kommunizmus értelme és eredete című munkájában külön fejezetet szentelt a bolsevizmus és a kereszténység viszonyának, melyben kétségbe vonta azt, hogy a Leninék által uralomra jutott ideológia egyszerűen csak politikai és gazdasági rendszer lett volna. Mint mondta hazánkban az 1919-es kommün, a Rákosi és a Kádár rendszer egyaránt maga volt a totalitarizmus, amely a hatalma alá kívánta vonni az élet teljességét.
„Az ember és Isten köteléke még a legszűkebb családi közösségnél is mélyebb, intimebb lehet, ráadásul külső szemlélő számára ellenőrizhetetlen és nehezen befolyásolható, vagyis a totális állam számára megengedhetetlen volt. A bolsevizmus lényege abban ragadható meg, hogy nem intellektuális teóriaként tekint önmagára, hanem vallásként viselkedik. Ebből következett minden rivális kiiktatása, vagyis az egyház és vallásüldözés. A kommunisták előszeretettel hangoztatták, hogy ellenzik a keresztény evangéliumi erkölcsöt, a szeretet, a könyörület és az együttérzés erkölcsét. És ez talán a kommunizmus legszörnyűbb vonása” - idézte Bergajevet.
A kort felidézve arról is beszélt, hogy a keresztény erkölcsiség nagyobb ellenség volt számukra, mint a burzsoázia. A magyar kommunisták is odáig jutottak, hogy a keresztény kommunistát a legveszélyesebbnek tartották. Mindezt az egyéni autonómia miatt, ami a keresztény hitből származott, mert aki az örökkévalóság felé tekint, azt nem lehet eltántorítani az örök értékek tiszteletétől és az Isteni parancsok követésétől illetve az ebből eredő szabad akarat felelősségétől.
„A kommunizmus a vallás helyére tört és át akarta venni Krisztus helyét az emberi lelkekben. A vírus, mely 1917-ben elszabadult, nem az emberi életekben végezte a legnagyobb pusztítást, a százmilliós halálos áldozat ellenére sem, hanem a lelkekben, melynek következményei ma is beláthatatlanok.”
Felidézte, hogy már közvetlenül 1945 után elemi erővel jelent meg a kommunizmus és csúcsosodott ki 1947-től majd vált az ötvenes évek mindennapjaivá. "Gondoljunk csak az intézményesített terrorra, a padláslesöprésekre, a kötelező beszolgáltatásra, a csengőfrászra, az ártatlanul meghurcolt százezrekre, a kitelepítésekre, az egyházüldözésre, az alkotmányos és demokratikus hagyományok teljes sárba tiprására, az önszerveződő civil kezdeményezések felszámolására, az embereket nem csak javaikban, hanem hitükben és méltóságukban is megnyomorító, megalázó, reményeiktől megfosztó rendszerre, a bolsevik kommunista diktatúrára."
Vizi László Tamás kiemelten beszélt az ötvenes évek terrorjának egy speciális, a magyar társadalom széles tömegeit érintő gyalázatról, az egyházak és a hívek üldözéséről. Mint emlékeztetett az egyházak ellehetetlenítésének egyik első lépése volt az egyházi birtokok kisajátítása volt. A földosztást támogatta ugyan az egyház, de a teljes kisemmizés azt jelentette számukra, hogy megfosztották őket attól, hogy saját erőből fenntarthassák egészségügyi, oktatási, szociális és karitatív tevékenységet ellátó intézményeiket. A papság megfélemlítése a mindennapok gyakorlatává vált. Felidézte, hogy 1948 karácsonyán, Szent István vértanú napján hurcolták el a nemzet lelkiismeretét, Mindszenty József hercegprímást, aki bátorságával és becsületével hitet és reményt adott a csüggedőknek. Az ünnep megszentségtelenítése üzenet volt minden keresztény ember számára: az új hatalom nem ismer sem Istent, sem irgalmat.
„A terror és a megfélemlítés sem hozta meg a kommunisták által megkívánt eredményt, a szellem és a lélek ellenállt.”
Mint mondta az 1949-50-es tanévben az általános iskolások több mint 90 százaléka és a középiskolások 76 százaléka még járt hitoktatásra, holott az már csak fakultatív volt akkor. Hiába rögzítette az alkotmány a lelkiismereti szabadságot a totalitárius rendszer nem tűrte a más világlátást és 1950-ben feloszlatták a szerzetesrendeket is 11 ezer szerzetessel. A főpásztorok ekkor kénytelenek voltak megegyezni a pártvezetéssel, így négy rend maradhatott meg, a bencés, a piarista, a ferences és a szegény iskolanővérek, melyek szigorú létszámkorlát mellett két-két gimnáziumban folytathatták tevékenységüket, állami támogatás nélkül.
„Kiemelt ellenségként kezelték azokat az egyházi közösségeket, amelyek a gyermekek nevelését tekintették egyik legfőbb feladatuknak. 1951 májusában kezdte meg működését az állami egyházi hivatal, amit szovjet mintára szerveztek meg és a Kommunista Párt igyekezett ellenőrzött korlátok közé szorítani az egyházak működését, vezetőiket hűségnyilatkozatok aláírásával kényszerítették arra, hogy elismerjék a totális állam felsőbbrendűségét. Miközben a rendszer az állam és az egyház szétválasztását hirdette, azonban oly mértékben valósították meg az állami felügyeletet, hogy ennek következtében az egyházi autonómia megszűnt és korlátlan állami kontroll alá került. Figyelték a híveket, ellenőrizték a klérus által kiadott levelek tartalmát, cenzúráztak minden egyházi kiadványt továbbá megszervezték a szakrális ünnepek állami alternatíváját azzal a céllal, hogy a papság minél inkább kiszoruljon a család és a kisközösségek mindennapjaiból. A templomba járó embereket zaklatták, gyermekeik továbbtanulását akadályozták és az egyházi intézményben szerzett érettségi sokáig akadálya volt az egyetemi felvételinek is.”
1956-ban a magyar nép elementális erővel kiáltotta a nagyvilágnak, hogy elég volt és egy békés szimpátiatüntetésből órák alatt kibontakozott az a forradalom, majd szabadságharc, melyet egy gyűlölt, idegen katonai erővel biztosított és a magyar társadalom legszélesebb rétegeit a végletekig kizsigerelő rendszer ellen irányult.
Vizi László Tamás beszédében 1956 követeléseire is emlékeztetett. Ezek között szerepelt a szovjet csapatok kivonása, a nemzeti függetlenség, semlegesség kinyilvánítása, kilépés a Varsói Szerződésből, a kommunista diktatúra megszüntetése, a többpártrendszer visszaállítása, szabad választások követelése, a demokratikus szabadságjogok, a sztrájkjog, a gyülekezés-, a sajtó-, a vélemény- és vallásszabadság, továbbá a nemzeti jelképek, magyar katonák egyenruhájának visszaállítása. Az önálló szakszervezetek alakításának lehetősége, az AVH feloszlatása, független bíróság és a politikai perek felülvizsgálata, a paraszti magángazdálkodás támogatása, a beszolgáltatás megszüntetése, a TSZ-ből való kilépés engedélyezése, az elkobzott földbirtokok visszaadása, a magántulajdon és a termelési szabadság visszaállítása, a föld szabad értékesítése, a kisipar és kiskereskedelem engedélyezése, nyugdíjreform, bérrendezés, méltányos adózás, nemzeti ünnep és az egyházi ünnepek visszaállítása, az iskolai hitoktatás engedélyezése továbbá az egyházak szabad működése és még sorolhatnánk sokáig. „Ez lett volna a magyar kibontakozás és a magyar jövő, ha csak rajtunk múlik, de sajnos nem rajtunk múlt. Ahogy 1849-ben, úgy 1956-ban is egyedül maradtunk. A világ mindkét esetben egy birodalom belügyeként kezelte a magyar ügyet. A szemben álló nagyhatalmaknak Magyarország sorsa nem ért meg egy nemzetközi konfliktust. Nekünk magyaroknak pedig maradt az egész magyar társadalomra válogatás nélkül lesújtó megtorlás, az internálás, az emigráció, majd a lassú és gyötrelmes berendeződés.”
Ezreket hurcoltak meg köztük több egyházi személyt minden felekezetből. Vizi László Tamás kiemelte Gulyás Lajos református lelkészt, akit halálra ítéltek 1957-ben a mosonmagyaróvári perben és Brenner János katolikus plébánost, aki kegyetlen gyilkosság áldozatává vált 1957 decemberében. Rájuk és valamennyi meghurcoltra, megalázottra, megkínzottra, kivégzettre és valamennyi megkeserített életre emlékezünk a Székesegyház emlékkeresztjénél és imádkozunk értük. Ahogy ők, úgy mi is hiszünk a magyar szabadságban, függetlenségben, a hazában a nemzet felemelkedésében és a megváltó könyörületében. Dicsőség a hősöknek - zárta szavait Vizi László Tamás.
Az ünnepi beszédet követően a történelmi egyházak képviselőinek imádsága következett: Spányi Antal megyéspüspök, Berze János református lelkipásztor, Szarka István evangélikus lelkész és Kovács Dániel baptista lelkész mondott imát az 1956-os áldozatokért.
A megemlékezés végén fuvola szó mellett az egyházak képviselői, majd Cser-Palkovics András polgármester, Vargha Tamás Székesfehérvár országgyűlési képviselője, Molnár Krisztián a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és Simon László főispán közös koszorút helyeztek el az áldozatok emlékére.
