-
Horvát vagy azeri ellenfél jöhet
Az UEFA sorsolásán eldőlt, hogy amennyiben továbbjut a Fehérvár FC a ciprusi ellenfele ellen a Konferencia Ligában, akkor a rájátszásban az NK Osijek (horvát) - PFC Zire (azeri) párharc győztesével találkozik. A KL rájátszás első mérkőzését a versenynaptár szerint 2024. augusztus 22-én, a visszavágót pedig augusztus 29-én rendezik.
2024.08.06. -
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Te is lehetsz versenybíró!
A mérkőzés jegyzőkönyvének vezetése, a csapat és a közönség tájékoztatása a játék eredményeiről, eseményeiről-egyebek mellett ezek a feladatok várnak egy versenybíróra.
2024.08.05. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02.
Döntetlennel kezdett a magyar U19-es válogatott a Sóstói Stadionban
Nem kezdett jól Magyarország 19 éven aluli labdarúgó válogatottja a hazai rendezésű Európa-bajnoki elit körben. Az U19-es csapat hiába vezetett két góllal is Litvánia hasonló korú nemzeti együttesével szemben, a baltiak annak egyenlítettek. A pontvesztést bánhatják a magyarok, hiszen akár nagyarányú hazai-siker is kikerekedhetett volna a két fél összecsapásából. A négyes torna első mérkőzésén Portugália 5-0-ra verte Ciprust Tatabányán. MAGYARORSZÁG–LITVÁNIA 2–2 (1–0)
2008.05.19. 22:58 |
![](/_user/0/Image/_arhiv/upimages/sport/HUN_Litv_n.jpg)
A Sóstói Stadionban mindössze 400 néző szemlélte meredten, ahogy szinte a középkezdés után ziccerbe kerül a litván U19-es válogatott: Eliosius vezette kapura a labdát, majd lövését bravúrral védte Gulácsi kapus. A hirtelen ébresztő után a magyar fiatalok irányítottak, szinte azt csináltak a pályán amit akartak, csupán a góllövéssel álltak hadilábon. A 9. percben Németh Krisztián mutatott be szenzációs cseleket, Nikházit hozta helyzetbe, az MTK játékosa azonban a kapu mellé lőtt. A 5. percben Busai 20 méterről bombázott, labdája alig kerülte el a bal kapufát. Még ugyanebben a minutumban Nikházi került helyzetbe, de külsővel megeresztett labdája keresztbe szállt a kapu előtt. Nem sokkal később Busai tálalt mesterien Németh elé, a Liverpool futballistája külsővel perdítette a lasztit Cerniauskas kapusba. A 25. percben Nagy ugratta ki a magyar csatárt, lövése azonban megint a litván kapusban akadt el. Három perccel később Gosztonyi szerzett labdát a tizenhatoson belül, az alapvonal közeléből visszapasszolt, de Németh ballal a kapu mellé helyezett. A 33. percben aztán megtört a jég: Nagy Olivér dobta kapura erőteljesen a labdát a jobb oldalról, Cerniauskas ügyetlenkedését pedig Gosztonyi András használta ki, a kapu torkából fejelt a hálóba, 1-0. A félidő hajrájában ismét Németh került helyzetbe, de 17 méteres lövését vetődve fogta Cerniauskas.
Fordulás után tovább hengerelt mezőnyben a magyar csapat, egy szöglet után Szekeres használta ki a tétlenkedő védők hibáját, fejesét fogta a kapus. Az 52. percben 18 méterről végezhetett el szabadrúgást Sisa Tibor alakulata. Présinger Ádám bal belsővel remekül csavarta el a labdát a sorfal mellett, a labda a hálóőr előtt pattant egyet, s a hálóba vágódott, 2-0. Az 54. percben tovább növelhette volna előnyét a válogatott, de szép támadás végén Németh lábában maradt a gól. A 66. perctől aztán jött a hidegzuhany. Marius Papsys előbb egy felfutás után vette Gulácsi kapuját, majd a 74.-ben egy védelmi hibát használva ki bombázott bal lábbal 19 méterről a hálóba, ledolgozva Litvánia hátrányát. A hajrá nyitányán Papsys mesterhármassal kacérkodott, de a bal kapufa a magyarok segítségére sietetett. A 80. percben a kakaskodó Gordej-t kiállította a játékvezető, de a hátralevő 10 perc, plusz a négy perc hosszabbítás már kevésnek bizonyult a győzelem megszerzéséhez. A 93. percben Németh Krisztián rontott meccslabdát, így maradt a 2-2. A döntetlennel már az első nap után messze került a továbbjutástól a magyar U19-es válogatott.
Folytatás szerdán, 18 órától, Ciprus ellen.
MAGYARORSZÁG–LITVÁNIA 2–2 (1–0)
Sóstói Stadion, 400 néző
Vezette: Rafati (német) (Bornhorst – német, Fidalgo – andorrai)
Magyarország: Gulácsi – Szekeres, Debreceni, Lengyel, Présinger – Nikházi (Simon A., 58.), Gál, Busai, Nagy O. (Szabó L., 89.) – Németh K., Gosztonyi (Koman 81.). Szövetségi edző: Sisa Tibor
Litvánia:Cerniauskas – Freidgeimas, Klimavicius, Andreuskevicius, Gordej – Zulpa (Skrockas, a szünetben) Moroz (Biskis, 62., Statkevicius, 85.), Pasin, Zabarauskas, Papsys, Eliosius. Szövetségi edző: Ivan Svabovic
Gólszerző: Gosztonyi (32.), Présinger (51.), ill. Papsys (65., 73.)
Kiállítva: Gordej (82.)