-
Évadnyitó társulati ülés
Évadnyitó társulati ülést tartott szombaton délután a székesfehérvári Vörösmarty Színház, amelyen összegyűlt a színház társulata, hogy együtt köszöntsék az új évadot. Szó volt az évad bemutatóiról és az ősz végén kiírandó színházigazgatói pályázatról is.
2024.09.14. -
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Döntőjéhez érkezik a Pesovár Népzenei Verseny
A Fejér Megyei Művelődési Központ – Művészetek Háza és a Fejér Megyei Népzenei Műhely Egyesület közösen rendezi meg a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny döntőjét március 3-án, pénteken 9.30 órától. A Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával megvalósuló eseménynek a Fejér Megyei Művelődési Központ ad otthont.
2017.02.28. 09:38 |
A Fejér Megyei Művelődési Központ – Művészetek Háza és a Fejér Megyei Népzenei Műhely Egyesület közösen rendezi meg a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny döntőjét március 3-án, pénteken 9.30 órától. A Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával megvalósuló eseménynek a Fejér Megyei Művelődési Központ ad otthont.
A Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny a 2016/2017-es tanévben is egyéni, illetve csoportos népdaléneklésre, muzsikálásra hívott minden tehetséges fiatalt. A diákok előadásai először megyei iskolákban csendültek föl, ahol magyar népzene iránt elkötelezett fiatalok léphettek színpadra: énekes szólisták és énekegyüttesek, hangszeres szólisták és zenekarok. A december óta tartó verseny előválogatóit a folyamatosan emelkedő létszám mellett zenei anyanyelvünk szeretete és tisztelete jellemezte. A kitartó és elkötelezett zsűri tagjai az előválogatók során összesen 180 produkciót hallgattak meg, a bemutatkozók után fejlesztő, személyre szóló értékeléssel és szakmai tanácsokkal látták el az indulókat és felkészítő tanáraikat.
A több száz jelentkező közül a végső megmérettetésen mintegy 650 diák állhat majd színpadra, akiket odaadó munkájukkal és a népzene iránt érzett szeretetükkel összesen 42 felkészítő tanár segített a döntőig való eljutásig. A fellépők arany, ezüst és bronz oklevelet nyerhetnek el, emellett számos tárgyjutalom is gazdára talál. A mintegy 30 oktatási intézményből érkező diákok közül kiválasztott győztesek a zsűri – Varró János, Vakler Anna, Maczkó Mária, Juhász Zsófia és Németh István – javaslata alapján a „Tiszán innen, Dunán túl…” Országos Tanulmányi Versenyre jutnak majd tovább.
A szervezők nagyon büszkék arra, hogy a fiatal és tehetséges énekesek és zenészek – felkészítő tanáraik segítségével – évről-évre tovább éltetik gyönyörűséges magyar népdalainkat, népzenénket. A verseny öntőjére a szervezők és a résztvevők szeretettel várnak minden népzenerajongót a közönség soraiba!