E-kereskedelmi körkép a főszezon előtt

Több éve tartó dinamikus növekedés után megváltozott vásárlói viselkedéssel találta szembe magát az online kereskedelem. A vírushelyzet megjelenése jelentős forgalomnövekedést eredményezett a webáruházak számára; Magyarországon a második negyedév mintegy 47 százalékos növekedést hozott az előző év azonos időszakához viszonyítva, ami lényegesen magasabb az előzetes várakozásoknál.
2020.09.01. 21:35 |
E-kereskedelmi körkép a főszezon előtt

Megkérdezett marketingszakértők szerint az e-kereskedelem korábban kiszámítható ütemben fejlődött. A GKI Digital és az Árukereső közös kutatása szerint a 2019-es évben a növekedés 16% volt, az idei évre az elemzők 15%-ot prognosztizáltak. Ehhez képest az első félév után a növekedés mértéke megközelíti a 35%-ot; mindez azt jelenti, hogy gyengébb évzárás esetén is 30% körüli éves növekedésre lehet számítani.

A második félév eredményeit elsősorban a Black Friday és a karácsonyi vásárlási láz mértéke határozhatja meg, egyelőre azonban nehéz lenne megjósolni, milyen eredményekre számíthatnak az e-kereskedők. A kérdéssel kapcsolatban optimista és pesszimista hangok is hallhatók. Az USA-ban működő Coresight Research tanácsadó cég tanulmánya szerint idén a vásárlási főszezon akár két vagy három héttel korábban kezdődhet, amit elsősorban a logisztikai szektor terheltsége, illetve a tavaszi hónapokban tapasztalt fennakadások magyaráznak.

Az optimista hangok szerint a növekedés tovább folytatódik, ami elsősorban az átterelődéssel magyarázható, vagyis a webáruházak elsősorban a hagyományos offline kereskedőktől vonhatnak el vásárlásokat. A pesszimisták szerint még az átterelődés sem lehet elég ahhoz, hogy az online piac dinamikus növekedést produkáljon az utolsó negyedévben; ezt elsősorban az általános gazdasági visszaeséssel, a növekvő munkanélküliséggel és a kiürülő családi kasszákkal magyarázzák.

Az év utolsó hónapjainak teljesítményét elsősorban a koronavírus-járvány hatása és erőssége határozza meg.

Amennyiben a felerősödő járvány karanténba kényszeríti a fél országot, az online szektor szerepe újra felértékelődhet a teljes kiskereskedelemben, a negatív gazdasági hatások azonban fokozottan éreztetik majd a hatásukat. Sokan úgy vélik, hogy az elhúzódó járványidőszak akár az online szektor átrendeződését is okozhatja, amikor a jól alkalmazkodó szereplők kerülhetnek helyzeti előnybe azokkal szemben, akik nem képesek megtenni a szükséges lépéseket.

A tavalyi évben számos e-kereskedő jelentős erőforrásokat szánt a régiós terjeszkedés előkészítésére, ráadásul a tanácsadók is úgy vélték, hogy megfelelő importterv, jó logisztika és erős marketing birtokában a magyar e-kereskedők kifejezetten sikeresek lehetnek a külpiacokon. Mára teljesen elhalkultak a terjeszkedéssel kapcsolatos hangok, helyettük a koronavírus által megteremtett helyzethez való alkalmazkodás került a fontossági lista élére.