Egy boldog iskola táskák és korai tanórák nélkül

Nemrégiben nyerte el az "Örökös Boldog Iskola" címet a Vörösmarty Általános Iskola, ahol derűs és élménygazdag feladatokkal és életszeretettel igyekszenek megtölteni a tanórákat. Szili Csaba iskolaigazgató elmondta, hogy terveik között szerepel az is, hogy a törzsórák csak reggel 9-től kezdődjenek és eljussanak odáig, hogy legyen náluk „táska nélküli hét”.
2017.11.09. 14:00 |
Egy boldog iskola táskák és korai tanórák nélkül
Októberben „Örökös Boldog Iskola” címet kapott a fehérvári Vörösmarty Mihály Általános Iskola a Jobb Veled a Világ Alapítvány által működtetett Boldogság Intézettől. Az iskola vállalta, hogy folyamatosan tartanak boldogságórákat, amelyek derűs és élménygazdag feladatai, játékai, valamint gyakorlatai fokról fokra kibontakoztatják a derűt és életszeretetet. A programot végigviszik egészen az első osztályosoktól a nyolcadik évfolyamig, így felső tagozaton is tartanak szaktantárgyi órákat más módszerekkel, arra fókuszálva, hogy az óra ne csak a tárgyi tudást adja át, hanem derűvel, vidámsággal járjon.

Jövőre elindul a vörösmartysok www.iskolamaskent.hu honlapja is, amely az Iskola másként elnevezésű projekthetek szellemiségét hirdeti. Ezen a felületen adnak majd hírt a program újabb mérföldköveiről is, amelyekre már pontos tervek vannak.

Remélhetőleg már tavasszal be tudunk számolni arról, hogy a jövő tanévtől alsó tagozaton 9 órától kezdődnének a törzsórák. A törvény szerint 8-tól 16 óráig kell foglalkozásokat szervezni, ebbe belefér, hogy úgy igazíthatjuk az életünket, hogy törzsóra ne kezdődjön 8 órakor. Ezt alsóban elkezdjük és felmenő rendszerben szeretnénk bevezetni. Ma már egy vörösmartys kevés tanszert visz haza, de szeretnénk bevezetni tavasszal a táska nélküli napot is. Ennek az a feltétele, hogy négyig el kell készülnie a gyerekeknek a házi feladattal. Így a családban már csak olyan jellegű feladatokkal kellene foglalkozniuk, mint például utána nézni valaminek az interneten.” – mondta el Szili Csaba igazgató, aki szerint később táska nélküli hét, vagy akár hónap is bevezetésre kerülhet az iskolában.

Fehérvári színes

  1. Advent Szárazréten

    Igazi családi karácsonyváró programok várták azokat, akik szombaton a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Házba látogattak. Az ingyenes rendezvényen vásár, színpadi produkciók és gyermekprogramok várták a látogatókat.

    2024.12.21.
  2. Városi Diákbál januárban

    A Székesfehérvári Diáktanács egyik legnagyobb rendezvény évről-évre a Városi Diákbál. Január 31-én a Sóstói Stadionba várják a fehérvári középiskolásokat azért, hogy újra egy jót bálozhassanak intézményektől függetlenül is együtt. A jegyértékesítés a téli szünet után kezdődik, belépőket az iskolák diákönkormányzati tagjaitól lehet beszerezni.

    2024.12.21.
  3. Megérkeztek a pingvinek

    A héten kettő, korcsolyázást segítő kis pingvin érkezett a Kori Ligetbe. A Zichy liget korcsolyapályája a téli szünetben 10:00 és 20:00 között lesz nyitva, ettől eltérően csak december 24-én, amikor 8:00 és 12:00 között lehet korcsolyázni. A Kori Liget december 31-én is este nyolcig várja a korcsolyázókat, január elsején pedig csak 15:00-kor nyit majd a pálya.

    2024.12.21.
  4. Gyertyagyújtás Öreghegyen

    Az ünnepvárás jegyében telt a péntek délután az Öreghegyen, a Késmárki közben. A kültéri programokat a szél miatt igaz beköltöztették a Karl-villában található önkormányzati képviselői irodába, ahol a gyerekek mézeskalács házikót díszíthettek, a Tekergő Meseösvény pedig zenés meseelőadást tartott.

    2024.12.20.