-
Várják a fiatalok jelentkezését
Közösségi oldalán jelentette be a Feketehegy SE, U17-es csapatuk elkezdte az edzéseket a Bébic utcai műfüves focipályán. A munkát új szakmai vezetőjük, Csongrádi Ferenc irányításával kezdték el, aki egyben a felnőtt, megye 3-as csapat vezetőedzője is. Az egyesület várja a fiatalok jelentkezését.
2024.08.10. -
Egygólos vereség Cipruson
A Fehérvár FC 1-0-ra kikapott a ciprusi Omonia vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga selejtező harmadik fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén. A nyáron kinevezett Pető Tamás vezetőedző irányításával két-két siker és döntetlen után először szenvedett vereséget a Fehérvár. Omonia - Fehérvár FC 1-0 (0-0)
2024.08.09. -
Röplabda csarnok épül
Új sportcsarnok épül városunkban. A PORTÉPO Kft. és a Máv Előre Sport Akadémia megállapodásáról, illetve a klub jövőjéről sajtótájékoztató keretében számoltak be.
2024.08.09. -
Kék-fehér jövőkép
Komoly jövőképet kínál a MÁV Előre Röplabda Akadémia a fiataloknak. A megújult rendszerről sajtótájékoztató keretében számoltak be a klub vezetői.
2024.08.08.
Egygólos fehérvári vereség a megyei rangadón
Végig kiélezett, igazai derbit hozott a megyei rangadó az Alba Fehérvár KC és a Dunaújvárosi Kohász között. Pedig volt, hogy a vendégek, volt hogy a Fehérvár vezetett több góllal, de a döntés a hajrára maradt, ebből pedig a Kohász jött ki jobban, és végül egy góllal győzött.
Alba Fehérvár KC – Dunaújváros 26-27 (12-13)
2017.03.04. 18:41 |
Végig kiélezett, igazai derbit hozott a megyei rangadó az Alba Fehérvár KC és a Dunaújvárosi Kohász között. Pedig volt, hogy a vendégek, volt hogy a Fehérvár vezetett több góllal, de a döntés a hajrára maradt, ebből pedig a Kohász jött ki jobban, és végül egy góllal győzött.
A Dunaújváros a negyedik, míg az Alba Fehérvár KC a hetedik helyről várta a megyei rangadót. A két gárda négy pont különbséggel állt a tabellán. Az ősszel, a Kohász otthonában a félidei döntetlent követően 24-20-ra kikapott a Fehérvár, így Deli Rita együttese mindenképpen szeretett volna visszavágni a szezoneleji vereségért.
Pelczéder nyitotta a gólgyártást, majd Micijevic válaszolt egy emberhátrányos találattal. A hetedik percben Májer Kriszitna gólja után még 3-2-re vezetett a Fehérvár, de ezután egy hosszabb fehérvári gólcsend következett, hét percig nem rezdült meg az újvárosiak hálója, ugyanakkor a Kohász játékosai négyszer is bevették Sipeki kapuját. Összességében pedig egy 6-1-es periódussal 8-4-re léptek meg Kovács Annáék. A Fehérvár ezután magára talált, és egy 6-2-vel – közte két emberhátrányos góllal – a 26. percre egyenlített. 10-10 után többször is átvehette volna a vezetést Deli Rita együttese, de a Kohász nem hagyta magát, és bár az utolsó másodpercben Kovács üres-kapus kísérlete kimaradt, vendég előnnyel, 13-12-es dunaújvárosi vezetéssel mentek pihenni a csapatok.
A második játékrészben is Pelczéder dobta az első gólt, sőt a másodikat is, és ezzel 3-2 után először vezetett a Fehérvár, a 33. percben 14-13 volt az állás. Majd a 44. percben már három volt közte, Pleczéder Orsolya vezetésével 20-17-re vezetett a Fehérvár, de egy 4-0-val megint a Kohász állt jobban. Majd egészen a hajráig fej-fej mellett hladt a két együttes, több érdekes játékvezetői ítéletnek köszönhetően. Négy perccel a vége előtt döntetlen volt az állás, azonban előbb Kovács Anna büntetőből, majd pedig Klujber akcióból talált be, így valamivel több mint egy perccel a vége előtt kétgólos hátrányban volt a Fehérvár. A vendégek mindent elkövettek, hogy megakasszák az Alba akcióit, sikerrel tették mindezt, mert már csak Ishitate góljának tapsolhattak a hazai drukkerek, így pedig 27-26-ra nyerte a megyei rangadót a Kohász.
Alba Fehérvár KC – Dunaújváros 26-27 (12-13)
Fehérvár: Sipeki, Herr (kapusok) – Májer 3, Piedade, Lavko 4(4), Mendy, Tilinger, Pelczéder 8, Gjorgjijevska 3, Hajduch, Ishitate 4, Bandelier 3, Klikovac 1.