Egyhangú bizottsági támogatást kapott dr. Szikora János a színházigazgatói posztra

A Vörösmarty Színház igazgatói munkakörére benyújtott pályázatával kapcsolatban dr. Szikora Jánost ma délelőtt hallgatta meg a szakmai bizottság, akik megszavazták a jelölt támogatását. A művészekből és a színházhoz értő tagokból álló grémium nyolc igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyhangúan fogadta el a jelölt pályázatát. A munkakör betöltéséről a Közgyűlés március 24-i ülésén dönt majd.
2017.03.21. 15:24 |
 A Vörösmarty Színház igazgatói munkakörére benyújtott pályázatával kapcsolatban dr. Szikora Jánost ma délelőtt hallgatta meg a szakmai bizottság, akik ellenszavazat és tartózkodás nélkül szavazták meg a jelölt támogatását.
 
Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény előírásai szerint létrehozott szakmai bizottság ma délelőtti ülésén hallgatta meg a Vörösmarty Színház igazgatói munkakörére pályázatot benyújtó dr. Szikora Jánost, valamint értékelte pályázatát.
A művészekből és a színházhoz értő tagokból álló grémium nyolc igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyhangúan fogadta el a jelölt pályázatát, és arra tett javaslatot, hogy Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése dr. Szikora Jánost bízza meg a Vörösmarty Színház igazgatói beosztásának ellátásával. A munkakör betöltéséről a Közgyűlés március 24-i ülésén dönt.