-
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14. -
Hétvégi vásárlás adományozással
Vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Székesfehérváron nyolc helyszínen, a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei köszönettel fogadják a hűtést nem igénylő, tartós élelmiszereket, édességeket.
2024.11.16.
Egymilliárdos vasúti közmunkaprogram indul a MÁV-nál
Központi támogatással egymilliárd forintot fordítanak közmunkára a vasúttársaságnál. Ez ezernél is több embernek jelent munkát. A program újabb négy megyére, Budapest elővárosaira, valamint két üdülőövezetre terjed ki.
A 2002-es 2 milliárd forint helyett az idén 10 milliárd forintot sikerült közmunkaprogramokra fordítani, ez 35 ezer személynek nyújt munkalehetőséget - közölte Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, aki pénteken megállapodást írt alá Gaál Gyulával, a MÁV elnök-vezérigazgatójával, az 1 milliárd forint értékű közös finanszírozású közmunkaprogramról. Ez az 1 milliárd forint is része a 10 milliárd forintos éves ráfordításnak.
Az 1 milliárd forintból több mint 1200 embernek tudnak munkát biztosítani, akik a vasúti pályaszakaszok mentén szedik össze a szemetet, gallyaznak, kaszálnak, rendezik az állomások környezetét - ismertette Gaál Gyula.
A MÁV elnök-vezérigazgatója szólt arról is, hogy az idén 500 millió forinttal egészítik ki az ugyancsak 500 millió forintos központi forrást. Már a múlt évben is indítottak hasonló közmunkát, akkor 200 millió forinttal járultak hozzá a 200 millió forintos központi forráshoz.
Elmondta, hogy a program keretében igen sok szemetet sikerült összegyűjteni a vasúti pálya mentén a Balaton-parton, Borsod, Békés és Nógrád megyékben. Az idén ezenkívül a Velencei-tónál, a Tisza-tónál, Budapest elővárosi részein, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Tolna és Baranya megyében is végeznek hasonló munkákat.
Intézmények egészítik ki a támogatást
Csizmár Gábor elmondta, hogy az elmúlt néhány évben 5-6 milliárd forintot fordítottak közmunkákra, ehhez képest jelentős eredmény az idei 10 milliárd forint. A központi költségvetési forrásokat az együttműködő partnerek egészítik ki, így például erdészetek, vízügyi intézmények.
A miniszter jelezte: a közelmúltban indították el a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal, valamint több erdészeti részvénytársasággal közösen az erdők karbantartására szolgáló ugyancsak 1 milliárd forintos közmunkaprogramot. Az idén is folytatódnak a parlagfűirtásra szervezett közmunkák, és hasonló munkák indulnak az autópályák építésénél, a nemzeti parkokban, a belvízvédelmi létesítményeknél.