-
Nagy céljaik vannak
Összesen hat igazolással és új stábtagokkal készül a MÁV Előre Foxconn női és férfi röplabdacsapata a 2024/25-ös szezonra. Az idén 115. jubileumát ünneplő székesfehérvári klub férfi együttese tavaly az Extraligában sorozatban másodszor szerzett ezüstérmet, míg a nemzetközi porondon debütálva a Challenge Kupában a nyolcaddöntőig menetelt. A női alakulat nagy csatában a negyedik helyen végzett az első osztályban.
2024.08.07. -
30 esztendős magyar válogatott szélső érkezik kölcsönbe Székesfehérvárra
A Fehérvár FC és a Vasas FC megállapodásának értelmében kölcsönbe érkezik a Fehérvár FC-hez a szélsőként és támadóként is bevethető magyar válogatott Holender Filip.
2024.08.06. -
Ismét jégen a Volán
Javában zajlik a felkészülés az Alba Arénában, hamarosan ismét mérkőzést játszik a Hydro Fehérvár AV19. Az első tétmeccsüket a Pardubice csapata ellen játszák majd a Bajnokok Ligájában.
2024.08.06. -
Te is lehetsz versenybíró!
A mérkőzés jegyzőkönyvének vezetése, a csapat és a közönség tájékoztatása a játék eredményeiről, eseményeiről-egyebek mellett ezek a feladatok várnak egy versenybíróra.
2024.08.05.
Egypontos Alba-vereség az első felkészülési mérkőzésen
Első felkészülési meccsét játszotta az előszezonban a TLI-Alba Fehérvár. Az MBK-Rieker Komarno ellen láthatta a közönség először az új irányítót, Kenny Cheryt és a magyar sztárigazolást, Lóránt Pétert is Alba-mezben. Sok volt még a hiba a játékban, egy utolsó másodperces büntetővel a szlovák bajnok nyert.
2015.09.02. 20:03 |
Első felkészülési meccsét játszotta az előszezonban a TLI-Alba Fehérvár. Az MBK-Rieker Komarno ellen láthatta a közönség először az új irányítót, Kenny Cheryt és a magyar sztárigazolást, Lóránt Pétert is Alba-mezben. Sok volt még a hiba a játékban, egy utolsó másodperces büntetővel a szlovák bajnok nyert.
Simon, Supola, Tóth P., Lóránt, Csorvási magyar ötössel állt fel a Komarno ellen az Alba, de már az első negyedben pályára került Czirbus, Markovics, Fülöp és a jelenlegi egyetlen légiós, Chery is. Sok fiatalt is bevetett tehát Dzunics Braniszláv, de a rutinos Lóránt volt a legeredményesebb az elején. Két triplát is dobva szerzett tíz pontot, miközben a csapat jó védekezéssel már 22-7-re is vezetett.
![](/_user/0/Image/000000_somi2015/00000_szeptember/Alba_Komarno_780.jpg)
Az első negyed hajrájában aztán meglátszott, hogy nem épp összeszokott sor van fenn, zárkóztak a szlovákok. A folytatásban jött Filipovics, Brbaklics is az Albába, az edzések monotóniája után mindenkinek megadta a lehetőséget a mester a játékra. Szoros volt a meccs, a komarnói triplákra Lóránt és Simon duplái feleltek. A félidő utolsó percében egyenlítettek, majd egy újabb hármassal a vezetést is átvették a vendégek (39-42).
![](/_user/0/Image/000000_somi2015/00000_szeptember/Alba_Komarno_780_1.jpg)
A folytatásban is érződött, hogy kemény munkából érkezett a meccsre az Alba, nehezen születtek a pontok. Supola szép leosztásából Markovics, majd egyéni játékkal Lóránt mégis betalált, megint egyenlő lett. Sok szabálytalanság és büntető tördelte a játékot, a döntés a negyedik negyedre maradt. Ezt Kratochvil kosarával a Komarno kezdte jobban, és centerposzton könnyű pontokat adott ellenfelének a Fehérvár.Nagy küzdelemben, Chery duplájával sikerült egyenlíteni, ám az utolsó támadást a szlovák bajnok vezethette. A hazai játékvezetők nem voltak szívbajosak, 0.7 másodperccel a vége előtt ítéltek büntetőt, amiből Umipig győztes kosarat szerezhetett.
TLI-Alba Fehérvár - MBK Rieker Komarno 78-79
Alba: Lóránt P. 21/6, Supola 11/3, Simon 10, Tóth P. 9/3, Markovics 9, Csorvási 6, Chery 5/3, Brbaklics 4, Czirbus 3.
TLI-Alba Fehérvár - MBK Rieker Komarno 78-79
Alba: Lóránt P. 21/6, Supola 11/3, Simon 10, Tóth P. 9/3, Markovics 9, Csorvási 6, Chery 5/3, Brbaklics 4, Czirbus 3.