Egyre többen bírálják a brit elnökséget, amiért úgymond semmit nem ért eddig el az EU élén, és a 2007-2013-as költségvetés tekintetében sem igen erőlteti meg magát. Talán legjobban az amúgy britbarát új tagállamok aggodalmaskodnak, és még az is lehet, hogy a hagyományos jó kapcsolatok bánják.
Egyre többen kritizálják a brit elnökséget, amiért szinte semmi nem történik az EU-ban. A kritikus hangok táborát erősítette pénteken Valéry Giscard d’Estaing volt francia elnök, az európai alkotmány atyja is, aki azt mondta a Financial Times-ban, hogy „már szeptember végén vagyunk és mit értek el eddig a britek? Elég keveset.” Giscard nem konkrétan Tony Blairt vádolta, elismerve, hogy a brit miniszterelnököt a londoni támadások után lefoglalják a terrorizmussal kapcsolatos kérdések. De leszögezte, hogy ez nagyon jól mutatja, miért van szükség az elbukott európai alkotmány által javasolt állandó uniós elnöki posztra.
A volt francia elnök nincs egyedül: Brüsszelben és a tagállami fővárosokban egyre többen morgolódnak, hogy London szinte semmilyen közös üggyel nem foglalkozik, csak a számára fontos török csatlakozás kérdését erőlteti már hetek óta. Különösen az Európai Bizottság és a közép- és kelet-európai tagállamok aggodalmaskodnak, amiért Blair láthatóan egyáltalán nem foglalkozik a júniusban zátonyra futott 2007-2013-as uniós költségvetési tárgyalások felélesztésével, ami pedig az Unió előtt álló legfontosabb feladat jelenleg.
José Manuel Barroso európai bizottsági elnök sokak nevében beszélt, amikor a minap egyrészt sürgette az elnökséget, valóban tegyen meg mindent a büdzsé összehozásáért, másrészt pedig panaszkodott, hogy az Unió jövőjéről szóló „elmélkedési időszakban” eddig minden történt, csak éppen elmélkedés nem. Brit tisztviselők a maguk részéről nevetségesnek nevezik a vádakat, rámutatva, hogy az egész augusztus ráment a nyári szünetre (az EU bezár arra a négy hétre), valamint a tagállamok fontos megállapodásokat értek el a török csatlakozás és a terrorizmus elleni küzdelem kérdéseiben. Ezt a kifogást egyébként a Bizottságban is elfogadják egyes biztosok, rámutatva, hogy a politikai helyzet úgyis csak az év végén lesz olyan, hogy valódi esély nyíljon a költségvetési megállapodásra, mert mindig csak az elnökségi ciklus végén elég nagy a kényszer. Arra is emlékeztetnek, hogy London a napokban ért azoknak a kétoldalú tárgyalásoknak a végére, amelynek célja még egyszer felmérni a tagállamok álláspontját a költségvetést érintő kérdésekben.
A britek és az új tagállamok kapcsolatai (Háttér)
Külön érdekes a kelet-európai tagállamok és a brit elnökség viszonya. A kibővített Európai Unióval kapcsolatos klisék egyike, hogy igen jó a viszony az új tagállamok és a britek közt, és London egyfajta informális támogatói-vezetői szerepet próbál - viszonylag sikeresen - betölteni az „Új Európában”. A keletiek és Nagy-Britannia egyetértenek a gazdasági és a fő kül- és biztonságpolitikai kérdésekben egyaránt, részben filozófiai, részben praktikus okokból.
Az újak egyrészt már a kilencvenes években átestek a liberalizáció, a nehéz gazdasági reformok többségén, másrészt olcsóbb, sok területen versenyképes országként érdekükben állnak a további liberális reformok. A legtöbb liberális uniós politika - a szolgáltatási irányelv, a munkaidős irányelv legújabb változata - bírja a britek és az újak támogatását egyaránt, többnyire a déli országok ellenében. „Természetes összejátszás van, a gazdaságfilozófiánk megegyezik” - mondja egy új tagállami diplomata, aki piacszabályozással foglalkozik. A külpolitikai kérdésekben szintén természetes szövetségesek: mind Nagy-Britannia, mind az újak ösztönösen atlantisták és Amerika-barátok, egyikük sem osztja a francia-német tengely elképzelését egy Amerika-szkepticizmusra épülő független Európai Unióról.
Nagy-Britannia számára a jó kapcsolatok az újakkal lehetővé tették, hogy ne kelljen elszigeteltségtől tartania akkor se, ha markáns liberális és piacbarát reformokat sürget az EU-n belül, se akkor, ha egy harcias amerikai elnököt támogat valamilyen külpolitikai vitában. Részben „a kelet-európai kapcsolatnak” köszönhetően London pozíciói a kontinensen ma erősebbek, mint bármikor uniós tagsága során. Ami pedig a kis kelet-európai tagállamokat illeti, London támogatása az EU-n belül megengedi, hogy egyensúlyozzanak a két gigász, Nyugat-Európa és Amerika közt. „A brit kapcsolat lehetővé teszi, hogy EU-tagként is atlantiak lehessünk” - mondja egy kelet-európai tagállam nagykövete. Az újak támogathatták Amerikát az iraki háborúban Franciaország és Németország ellenében, mert tudták, hogy a britek megvédik őket. Blair gazdasági liberalizmusa szintén megfelel nekik, mert fontos szövetségest jelent a további piaci integrációért folytatott küzdelemben.
A probléma abból adódik, hogy a gazdasági-külpolitikai „lelkitársságból” nem következik az, hogy London elnöksége minden tekintetben megfeleljen az új tagállamoknak. Az újak legfőbb prioritása a következő fél évben, emlékeztetnek a régióban politikusok és diplomaták lépten-nyomon, hogy elfogadásra kerüljön a 2007-2013-as keretköltségvetés. Még az is majdnem mindegy, hogy milyen formában, mert ha egyáltalán nincs megállapodás, akkor könnyen lehet, hogy a jelenlegi, felettébb diszkriminatív pénzügyi rezsim marad érvényben. Az újak azzal is tisztában vannak, hogy Tony Blair kormánya jórészt felelős azért, hogy júniusban nem sikerült összehozni a költségvetési megállapodást. Nem csak azért, mert ragaszkodott a brit visszatérítéshez, hanem azért is, mert az egyszázalékos kiadási plafonból nem engedő „Hatok bandája” egyik tagjaként már az első pillanattól kényszerpályára állította a költségvetési tárgyalásokat.
Ez persze keveset fog számítani, ha Blairnek sikerül decemberre tető alá hoznia a megállapodást, de a kelet-európaiak pont attól félnek, hogy ez nem fog összejönni. Többen panaszkodnak, hogy a britek kicsit sajátosan értelmezik az elnökségi feladatokat - eddig szinte semmivel nem foglalkoztak, csak Törökország csatlakozásának biztosításával, ami saját nagyhatalmi érdekük. És ugyan a kelet-európaiak pozitív hozzáállása a britekhez valódi, de csak egy pontig. „Természetes szövetségeseink, de hogy ezt mennyire tudjuk megőrizni, az függ elsősorban az elnökségük minőségétől, és főként attól, hogy figyelembe tudják-e venni az érdekeinket a pénzügyi perspektíva kapcsán” - mondja egy új tagállami diplomata. „A britek nagy renoméval rendelkeznek [keleten], de ezt el lehet játszani könnyen, főleg a pénzügyi perspektíva [elrontásával]. Ha azt akarják, hogy szeressük őket, akkor fel kell mutatniuk valamit” - fogalmaz még nyíltabban egy másik.
Ez nem azt jelenti, figyelmeztetnek illetékesek, hogy egy sikertelen brit elnökség drámai töréshez vezetne a kapcsolatokban, már csak azért sem, mert a cikk elején vázolt közös érdekek attól még megmaradnak - de az biztos, hogy a britek hitelességén sokat rontana. Márpedig ez nem volna túl szerencsés, mert Franciaország és Németország gyengesége miatt a britek ma erősebbek az Unión belül, mint talán bármikor, ezért történelmileg igen jók az esélyeik arra, hogy szövetségeseikkel együtt új ötleteket és energiákat vigyenek a közösségbe.
