Egyre többen kötnek házasságot Magyarországon

A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint folytatódott a születésszám csökkenése és emelkedett a halálozások száma az elmúlt egy év alatt. Tavaly szeptember óta egyre többen kötnek házasságot. 2010 utolsó negyedévében átlagosan 7,3 százalékkal több házasságot kötöttek, mint egy évvel korábban, és ez az emelkedő irányzat folytatódott 2011 első hónapjában is.
2011.03.25. 11:11 |
A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint folytatódott a születésszám csökkenése és emelkedett a halálozások száma az elmúlt egy év alatt. Tavaly szeptember óta egyre többen kötnek házasságot. 2010 utolsó negyedévében átlagosan 7,3 százalékkal több házasságot kötöttek, mint egy évvel korábban, és ez az emelkedő irányzat folytatódott 2011 első hónapjában is.
 
 
 
A KSH tájékoztatása szerint 2011 első hónapjában 7572 gyermek született, 5,1 százalékkal - vagyis 408 csecsemővel - kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 11.740 volt, ez 2,2 százalékos emelkedést jelent a tavaly év eleji adatokhoz képest. A születésszám jelentős csökkenése és a halálozások emelkedő irányzata következtében a természetes fogyás üteme növekedett, a tavaly januári 3503-mal szemben 2011 első hónapjában 4168 volt.
 
Ezer lakosra 8,9 élveszületés és 13,8 halálozás jutott. Az előbbi 0,5 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi pedig 0,3 ezrelékponttal magasabb volt, mint egy évvel korábban. A természetes fogyás mértéke a tavaly januári 4,1 ezrelékről 4,9 ezrelékre emelkedett. Idén januárban ezer élveszületésre 6,1 csecsemőhalálozás jutott, ez 2,1 ezrelékpontos emelkedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest. 

A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen valamivel kisebb mértékben, mintegy négyezerrel csökkent. A népesség lélekszáma az időszak végén 9 millió 982 ezer volt. 

A statisztikai hivatal közölte: a házasságkötések hosszú idő óta tartó hanyatlása az elmúlt év szeptemberében megállt. 2010 utolsó negyedévében átlagosan 7,3 százalékkal több házasságot kötöttek, mint egy évvel korábban, és ez az emelkedő irányzat folytatódott 2011 első hónapjában is. Idén januárban 1019 házasságot kötöttek, 72-vel, azaz 7,6 százalékkal többet, mint tavaly év elején. A házasságkötési arányszám 1,2 ezrelékes értéke 0,1 ezrelékponttal haladta meg az előző évit.

 

Magyarország

  1. Nagyboldogasszony napja

    Nagyboldogasszony napja Szent István óta parancsolt ünnep. Bár a mennybevétel dogmáját XII. Pius pápa viszonylag későn,1950-ben hirdette csak ki, az ünnep az egyház sok évszázados hitbeli meggyőződését tükrözi. Magyarországon ez a nap kiemelt ünnep, 1948-ig munkaszüneti nap volt. Csütörtökön, Nagyboldogasszony ünnepén Spányi Antal megyés püspök tart ünnepi szentmisét a Bazilikában este hét órakor.

    2024.08.15.
  2. Tetőzik a Perseida meteorraj

    Színes programokkal vár mindenkit ma is a Székesfehérvári Királyi Napok. A fesztiválozás közepette azonban éjszaka érdemes lesz az égre is feltekinteni: tetőzik a Perseida meteorraj, várhatóan most figyelhető majd meg az égbolton a legtöbb hullócsillag.

    2024.08.12.
  3. 1100 éve Európában

    Székesfehérváron indul az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozat: augusztus 10. és 16. között 14 programmal várják az érdeklődőket a kultúrstratégiai intézmények a Székesfehérvári Királyi Napok kísérőrendezvényeként.

    2024.08.06.
  4. Folytatódik a nyári ellenőrzés

    Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt, nyári ellenőrzése; az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel. A szabályszegők most még többet kockáztatnak. Augusztus 1-jétől ugyanis duplázódott a mulasztási bírság, így akár kétmillió forintos szankcióval is számolhat például az, aki be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, vagy elmulasztja a nyugtaadást.

    2024.08.04.