Egyre többen utaznak vonattal Magyarországon

Megfordult a vasút utóbbi években tapasztalt kedvezőtlen utasvesztési folyamata: tíz év óta idén először nőtt a vasúton utazók száma, és növekedett az általuk megtett távolság is. A MÁV az idei év első nyolc hónapjában több mint három és félmillióval több fizető utast szállított Magyarország területén, mint 2010-ben. Az általuk megtett távolság csaknem 160 millió kilométerrel nőtt tavalyhoz képest.
2011.09.19. 12:04 |
Megfordult a vasút utóbbi években tapasztalt kedvezőtlen utasvesztési folyamata: tíz év óta idén először nőtt a vasúton utazók száma, és növekedett az általuk megtett távolság is. A MÁV az idei év első nyolc hónapjában több mint három és félmillióval több fizető utast szállított Magyarország területén, mint 2010-ben. Az általuk megtett távolság csaknem 160 millió kilométerrel nőtt tavalyhoz képest.
 
 
A vasúti társaság közlése szerint egyre többen választják az InterCity vonatokat: a tavalyi évhez képest mintegy négyszázezerrel több utas utazott az emelt szintű szolgáltatásokat nyújtó járatokon. A távolsági forgalomban a legjelentősebb utasszám-növekedés a Budapest-Győr-Hegyeshalom, a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza és a Budapest-Miskolc-Nyíregyháza vonalon tapasztalható. A budapesti elővárosi forgalomban elsősorban a Piliscsaba-Esztergom, az Érd-Pusztaszabolcs és a Gödöllő-Hatvan vonalakon utaznak többen.
 
Növekedés tapasztalható a nemzetközi utazások tekintetében is, idén elsősorban az ausztriai, franciaországi, olaszországi és romániai úti célok esetében utaztak többen. Az internetes jegyvásárlások aránya emelkedő tendenciát mutat mind a belföldi, mind a nemzetközi vásárlásokat tekintve. A belföldi menetjegyeket érintő tranzakciók száma 2010 azonos időszakához képest csaknem húsz százalékkal emelkedett. További, jelentős növekedést vár a személyszállító vasúttársaság még az idei évre tervezett fejlesztésétől, amellyel az utasok már bárhol kinyomtathatják az online megvásárolt menetjegyeket, nem kell emiatt az állomásokon található jegykiadó automatákhoz menni.

Magyarország

  1. Nagyboldogasszony napja

    Nagyboldogasszony napja Szent István óta parancsolt ünnep. Bár a mennybevétel dogmáját XII. Pius pápa viszonylag későn,1950-ben hirdette csak ki, az ünnep az egyház sok évszázados hitbeli meggyőződését tükrözi. Magyarországon ez a nap kiemelt ünnep, 1948-ig munkaszüneti nap volt. Csütörtökön, Nagyboldogasszony ünnepén Spányi Antal megyés püspök tart ünnepi szentmisét a Bazilikában este hét órakor.

    2024.08.15.
  2. Tetőzik a Perseida meteorraj

    Színes programokkal vár mindenkit ma is a Székesfehérvári Királyi Napok. A fesztiválozás közepette azonban éjszaka érdemes lesz az égre is feltekinteni: tetőzik a Perseida meteorraj, várhatóan most figyelhető majd meg az égbolton a legtöbb hullócsillag.

    2024.08.12.
  3. 1100 éve Európában

    Székesfehérváron indul az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozat: augusztus 10. és 16. között 14 programmal várják az érdeklődőket a kultúrstratégiai intézmények a Székesfehérvári Királyi Napok kísérőrendezvényeként.

    2024.08.06.
  4. Folytatódik a nyári ellenőrzés

    Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt, nyári ellenőrzése; az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel. A szabályszegők most még többet kockáztatnak. Augusztus 1-jétől ugyanis duplázódott a mulasztási bírság, így akár kétmillió forintos szankcióval is számolhat például az, aki be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, vagy elmulasztja a nyugtaadást.

    2024.08.04.