-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Együtt báloznak a város gólyái október 19-én a Hotel Magyar Királyban
Október 19-én hagyomány- teremtő szándékkal, először rendezik meg a Székesfehérvári Felsőoktatási Gólyabált, ahol a város felsőoktatási intézményeibe járó diákok találkozhatnak egymással és a báli hagyományok szerint szórakozhatnak. A Hotel Magyar Király kapui 20 órakor tárulnak ki, az ünnepélyes megnyitó 21 órakor kezdődik.
2016.10.11. 17:15 |
Október 19-én hagyományteremtő szándékkal, először rendezik meg a Székesfehérvári Felsőoktatási Gólyabált, ahol a város felsőoktatási intézményeibe járó diákok találkozhatnak egymással és a báli hagyományok szerint szórakozhatnak. A Hotel Magyar Király kapui 20 órakor tárulnak ki, az ünnepélyes megnyitó 21 órakor kezdődik.
A székesfehérvári Felsőoktatási Hallgatói Tanács első ülésén fogalmazódott meg a javaslat, hogy a városban tanuló főiskolások, egyetemisták számára közös programokat is szervezzenek, ezek segítségével pedig nagy közösséggé formálják a hallgatókat. A Kodolányi János Főiskola,valamint a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusának és az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának hallgatói közösen vehetnek részt a városi gólyabálon, ahová nem csak a gólyákat várják, de a belépés csak 18 éven felülieknek engedélyezett.
A gólyabál kapcsán Székesfehérvár polgármestere elmondta, hogy néhány héttel ezelőtt találkoztak a három felsőoktatási intézmény hallgatói önkormányzataival és az egyeztetés fő témája az volt, milyen eseményeket, rendezvényeket szervezzenek, amelyek segítségével megismertetik egymással és közösséggé formálják a fehérvári hallgatókat. "Az egyik első ötlet, amiben mind a Kodolányi János Főiskola, mind a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusa, mind pedig az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara egyetértett, az a gólyabál volt, aminek a dátumát is kijelöltük. A hallgatók szép hagyomány alapjait rakhatják le egy gyönyörű helyszínen." - mondta el Cser-Palkovics András polgármester, kiemelve, hogy a munkapiac kérdései, a vizsgák és a zh-k mellett fontosak az egyetemi évek élményei is.
Program: 20.00 Kapunyitás 21.00 Megnyitó 21.25 Felicita KTSE nyitótánca 21.30 Regina Zabos 22.30 Bálkirálynő- és bálkirály-jelöltek bemutatkozása 23.00 Fish! 00.00 Bálkirálynő és bálkirály koronázása 00.30-03.00 DJ Necc Party Dresscode: fiúknak öltöny, lányoknak koktélruha Belépő: elővételben 1000 Ft, a helyszínen 1500 Ft Jegyelővétel 2016. október 18-ig a HÖK-képviselőknél és a Művészetek Háza portáján (Székesfehérvár, III. Béla király tér 1.).
Juhász Zsófia, a Fehérvári Programszervező Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a gólyabál programját a hallgatókkal közösen alakították ki. A Felicita Kulturális és TáncSport Egyesület látványos nyitótánca után a legutóbbi Fehérvár Hangja verseny nyertese, Zabos Regina táncoltatja meg a bálozókat, majd a népszerű hardpop zenekar, a 2011-es MTV Europe Music Awardson a legjobb magyar előadó kategóriájában jelölt Fish! veszi birtokba a színpadot. A zenekar frontembere az est további részében is velünk marad: éjfél után hajnalig Necc Party szórakoztatja a bálozókat. Lesz bálkirály- és bálkirálynő-választás, greenboxos fotósarok és tombola, emellett a szervezők italakciókkal és szendvicsbárral is készülnek az eseményre.
Székesfehérvár Önkormányzata minden támogatást és lehetőséget megad ahhoz, hogy a három felsőoktatási intézmény hallgatói kulturált körülmények között, együtt szórakozzanak. Ez nem mindennapi országos tekintetben sem. – emelte ki Kovács Krisztián, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar hallgatója, a Székesfehérvári Hallgatói Tanács tagja. Hozzátette: a gólyabál nagyon jó indító eseménye lehet a nagybetűs egyetemi életnek, a Hotel Magyar Király pedig nívós helyszínt biztosít.