-
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14. -
Hétvégi vásárlás adományozással
Vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Székesfehérváron nyolc helyszínen, a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei köszönettel fogadják a hűtést nem igénylő, tartós élelmiszereket, édességeket.
2024.11.16.
Együtt emlékeznek ma a pártok a vérbe fojtott szabadságharcra
A parlamenti pártok képviselői együtt emlékeznek ma a vérbe fojtott 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire. A négy párt képviselői délután közös koszorút helyeznek el a 301-es parcellában.
A közjogi méltóságok reggel kilenc órakor tisztelegnek a mártírok emléke előtt a Rákoskeresztúri köztemetőben. Este a Mátyás templomban „Emlékezés a hősökre” címmel lesz koncert. A szovjet csapatok 49 éve ezen napon fordultak a főváros és a forradalom ellen.
A parlamenti pártok képviselői együtt emlékeznek ma a vérbe fojtott 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire. A négy párt képviselői délután közös koszorút helyeznek el a 301-es parcellában. A közjogi méltóságok reggel kilenc órakor tisztelegnek a mártírok emléke előtt a Rákoskeresztúri köztemetőben. Este a Mátyás templomban „Emlékezés a hősökre” címmel lesz koncert. A szovjet csapatok 49 éve ezen napon fordultak a főváros és a forradalom ellen.
Csütörtökön Tökölön koszorúzással emlékeztek Maléter Pálra, az 56-os magyar kormány honvédelmi miniszterére. A politikust 1956 november 3-án tartóztatták le, amikor a megszálló szovjet csapatok kivonulásáról indult tárgyalni. 1958 június 15-én halálra ítélték és Nagy Imre miniszterelnökkel együtt végezték ki.