-
Egygólos vereség Cipruson
A Fehérvár FC 1-0-ra kikapott a ciprusi Omonia vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga selejtező harmadik fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén. A nyáron kinevezett Pető Tamás vezetőedző irányításával két-két siker és döntetlen után először szenvedett vereséget a Fehérvár. Omonia - Fehérvár FC 1-0 (0-0)
2024.08.09. -
U20-as válogatottak a DKKA-nál
Néhány hete még Katona Boglárka és Takács Dorina is a korosztályos Európa-bajnokságon szerepelt – most mindketten Székesfehérvárra igazoltak.
2024.08.08. -
Röplabda csarnok épül
Új sportcsarnok épül városunkban. A PORTÉPO Kft. és a Máv Előre Sport Akadémia megállapodásáról, illetve a klub jövőjéről sajtótájékoztató keretében számoltak be.
2024.08.09. -
Kék-fehér jövőkép
Komoly jövőképet kínál a MÁV Előre Röplabda Akadémia a fiataloknak. A megújult rendszerről sajtótájékoztató keretében számoltak be a klub vezetői.
2024.08.08.
Élő közvetítés az Alba Fehérvár-Paks kosárrangadóról!
Vasárnap este 19 órakor kezdődik a kosárlabda-bajnokságban nagy hagyományokkal bíró Alba - Paks rangadó, amelyen ismét hazai pályán szerepel a hét közben bravúros győzelmet arató fehérvári csapat. A francia Chalont legyőző együttes bajnoki rangadóját élőben közetítjük honlapunkon.
2016.11.05. 17:50 |
Vasárnap este 19 órakor kezdődik a kosárlabda-bajnokságban nagy hagyományokkal bíró Alba - Paks rangadó, amelyen ismét hazai pályán szerepel a hét közben bravúros győzelmet arató fehérvári csapat. A francia Chalont legyőző együttes bajnoki rangadóját élőben közvetítjük honlapunkon.
![](/_user/0/Image/000000SPORT_2016/000_oktober2/161026albaitthon.jpg)
A Paks eddig nem idézi korábbi önmagát, gyengélkednek a tolnaiak a bajnokságban. Az Alba ellenben egyetlen soproni meccset leszámítva csupa győzelmet tud felmutatni a szezonban, ráadásul egy önbizalom-erősítő európai kupameccs után fogadja az Atomot. A papírforma tehát a fehérváriak mellett szól a két csapat szezonbéli első találkozóján, hogy sikerül-e ennek megfelelően játszaniuk Tayloréknak, az vasárnap este 19 órától kiderül. Az Alba Regia-sportcsarnokban rendezendő találkozót a szekesfehervar.hu/elo címen élőben követhetik, akik nem tudnak a helyszínen szurkolni.