-
Nagy céljaik vannak
Összesen hat igazolással és új stábtagokkal készül a MÁV Előre Foxconn női és férfi röplabdacsapata a 2024/25-ös szezonra. Az idén 115. jubileumát ünneplő székesfehérvári klub férfi együttese tavaly az Extraligában sorozatban másodszor szerzett ezüstérmet, míg a nemzetközi porondon debütálva a Challenge Kupában a nyolcaddöntőig menetelt. A női alakulat nagy csatában a negyedik helyen végzett az első osztályban.
2024.08.07. -
30 esztendős magyar válogatott szélső érkezik kölcsönbe Székesfehérvárra
A Fehérvár FC és a Vasas FC megállapodásának értelmében kölcsönbe érkezik a Fehérvár FC-hez a szélsőként és támadóként is bevethető magyar válogatott Holender Filip.
2024.08.06. -
Ismét jégen a Volán
Javában zajlik a felkészülés az Alba Arénában, hamarosan ismét mérkőzést játszik a Hydro Fehérvár AV19. Az első tétmeccsüket a Pardubice csapata ellen játszák majd a Bajnokok Ligájában.
2024.08.06. -
Te is lehetsz versenybíró!
A mérkőzés jegyzőkönyvének vezetése, a csapat és a közönség tájékoztatása a játék eredményeiről, eseményeiről-egyebek mellett ezek a feladatok várnak egy versenybíróra.
2024.08.05.
Elődöntős magyarok, Finnország következik
Bár három ponttal kikapott, mégis bejutott a legjobb négy közé a magyar U20-as kosárlabda-válogatott a fehérvári B-divíziós Európa-bajnokságon. A fehéroroszok ellen hatpontos vereség is belefért volna, igaz, senki nem várt ilyen izgalmakat... A négy között Finnország lesz az ellenfél, ha nyer a magyar csapat, döntős, és biztosan feljut az A-divízióba, vereség esetén a bronzmeccset kell ehhez megnyerni.
2015.07.17. 09:10 |
Bár három ponttal kikapott, mégis bejutott a legjobb négy közé a magyar U20-as kosárlabda-válogatott a fehérvári B-divíziós Európa-bajnokságon. A fehéroroszok ellen hatpontos vereség is belefért volna, igaz, senki nem várt ilyen izgalmakat... A négy között Finnország lesz az ellenfél, ha nyer a magyar csapat, döntős, és biztosan feljut az A-divízióba, vereség esetén a bronzmeccset kell ehhez megnyerni.
Fehéroroszország a torna korábbi részében kevsebbet mutatott, mint a szerdán legyőzött Macedónia, most azonban jobb volt a magyaroknál. A hajrában szoros meccsen 83-80-ra nyertek a vendégek, de ezzel nem sikerült bejutniuk az elődöntőbe. Ott a végig magabiztos svédek mellett a mieink folytathatják. Ezúttal nem Perl Zoltán, hanem Váradi Benedek volt a magyar csapat legeredményesebbje, ők ketten, ahogy vártuk is, vállukon viszik a csapatot. A következő két meccsen is nagy szükség lesz rájuk...
![](/_user/0/Image/000000_somi2015/0000_julius_1/u20.jpg)
Szombaton 18 órakor Finnország lesz az ellenfél. A svédekhez hasonlóan a finnek is roppant magabiztosak eddig az EB-n, öt meccsüket kivétel nélkül simán nyerték, a legszorosabb győzelmük is tizennégy pontos volt... Nem lesz tehát könnyű dolga Pór Péter együttesének, de a lelkes fehérvári közönség segítségével összejöhet a bravúr. Ha mégsem, akkor vasárnap a helyosztókon a harmadik helyért játszhatunk, a bronzmeccs győztese is feljut - az is döntő lesz tehát valójában. A belépés továbbra is ingyenes a Vodafone-sportcentrumban!