Elégedett válogatott játékosaival a Videoton mestere

A magyar bajnokság csapatai közül a két legtöbb játékost adó egyesület, a Videoton és a Debrecen szakvezetése kapott meghívást a szövetségtől, iiletve Egervári Sándortól, hogy a helyszínen tekintsék meg a mérkőzést. Dr. Mezey György szerint a Videoton mindhárom játékosa, Lipták, Lázár és Elek is stabilan megragadhat a nemzeti együttesben.
2010.09.05. 16:18 |

„Saját futballistáinkkal kapcsolatban azt tudom mondani, nem játszottak sem jobban, sem rosszabbul a csapat többi tagjánál. Lipták egyértelműen a hátsó alakzat legstabilabb és legértékesebb játékosa, még akkor is, ha az első gólnál megelőzte őt a svéd középpályás. Lázár tegnapi teljesítményében minden benne volt, ami egyébként benne van jelenleg: ügyes, technikás megoldásokat választott, de néhány helyezkedési hibát elkövetett. Elek is hasznosan futballozott, jól látta el a védekező középpályás feladatait, sok labdát akasztott. Az előre játékban viszont nem tudta kivitelezni azt, amit elgondolt. Mindenesetre friss, üde színfoltja ennek a válogatottnak. Úgy gondolom, mind a három játékos stabilan megragadhat a nemzeti együttesben.” - mondta dr. Mezey György a vidi.hu-nak nyilatkozva a Svédország-Magyarország EB-selejtező után.