-
Évadnyitó társulati ülés
Évadnyitó társulati ülést tartott szombaton délután a székesfehérvári Vörösmarty Színház, amelyen összegyűlt a színház társulata, hogy együtt köszöntsék az új évadot. Szó volt az évad bemutatóiról és az ősz végén kiírandó színházigazgatói pályázatról is.
2024.09.14. -
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Életre kelt Szent István vára - a dinnyési Várparkban látható a királyi palota makettje.
Géza fejedelem palotájával és Szent István király fehérvári várával bővült a dinnyési Várpark. Az új építmény bemutatásán Székesfehérvár történelmének legfőbb ismerőjére, dr. Siklósi Gyula régészre is emlékeztek. Az eredetiben már nem látható vár makettje dr. Siklósi Gyula régész kutatásai nyomán készülhetett el. Mint Alekszi Zoltán, a Várpark megalkotója elmondta, hogy a makettre kikerülőtáblákon is szó szerint "az a szöveg található, amit Gyula bácsi lediktált”.
2017.03.13. 17:25 |
Géza fejedelem palotájával és Szent István király fehérvári várával bővült a dinnyési Várpark. Az új építmény bemutatásán Székesfehérvár történelmének legfőbb ismerőjére, dr. Siklósi Gyula régészre is emlékeztek.
KÉPGALÉRIA - nézze meg milyen lett Szent István király várának makettje
KÉPGALÉRIA - nézze meg milyen lett Szent István király várának makettje
A több mint 30 vármakettet felvonultató park központi helyére került a most bemutatott vár, amely Géza fejedelem palotáját és palotakápolnáját, illetve Szent István király fehérvári várát is megjeleníti. Az eredetiben már nem látható vár makettje dr. Siklósi Gyula régész kutatásai nyomán készülhetett el. Mint Alekszi Zoltán, a Várpark megalkotója elmondta: „A makettre kikerülő ismertetőtáblákon is szó szerint az a szöveg található, amit Gyula bácsi lediktált”.
Cser-Palkovics András arról is beszélt az átadáson, hogy "egy ilyen hely annyit ér, amennyi gyermeket ide elhozunk.” A nemzet nagyságát ismerhetik itt meg, helyeket, történeteket, személyeket, ami fontos része a nemzettudat erősítésének. Az átadott maketthez kapcsolódóan elmondta: „Legyünk büszkék arra, hogy a nemzet történelmi fővárosának, Székesfehérvárnak lehetünk a polgárai!”
Az eredetijében már nem látható vár hátteréről, a Székesfehérvárt érintő történelmi kutatásokról Kulcsár Mihály, a Szent István Király Múzeum igazgatója beszélt. Elmondta, hogy a szakmai viták ellenére kijelenthető: „Székesfehérvár az Árpád-korban a dinasztia székvárosaként, az ország legfontosabb városa, a magyar király hatalmát reprezentáló szimbólum, az ország fő városa, azaz az ország fővárosa volt, mivel így nevezik a történeti források.”