-
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14. -
Hétvégi vásárlás adományozással
Vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Székesfehérváron nyolc helyszínen, a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei köszönettel fogadják a hűtést nem igénylő, tartós élelmiszereket, édességeket.
2024.11.16.
Elindult a fogyatékkal élőket segítő gyűjtőportál
A rehabilitacio.lap.hu nevű gyűjtőportál a megváltozott munkaképességű emberek tájékozódását kívánja elősegíteni. Az érdeklődők megtalálhatják a fogyatékkal élő emberek gondjaival foglalkozó hivatalok nevét, címét és azokat a cégeket az egész országból, amelyek megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztatnak. A rehabilitacio.lap.hu portál munkalehetőségeket kínáló intézmények, alapítványok, egyesületek, szervezetek nevét is közli és érdekvédelmi feladatokat is el kíván látni.
A rehabilitacio.lap.hu nevű gyűjtőportál a megváltozott munkaképességű emberek tájékozódását kívánja elősegíteni.
A gyűjtőportál a Startlap.hu-n indult el. Az internetes lapon egészségügyi hírek olvashatók a napi és hetilapokból, rádiókból és televíziókból. Az érdeklődők megtalálhatják a fogyatékkal élő emberek gondjaival foglalkozó hivatalok nevét, címét és azokat a cégeket az egész országból, amelyek megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztatnak.
A rehabilitacio.lap.hu portál munkalehetőségeket kínáló intézmények, alapítványok, egyesületek, szervezetek nevét is közli és érdekvédelmi feladatokat is el kíván látni.