-
Örömteli évkezdés
Újabb jelentős állomásához érkezett a székesfehérvári iskolafelújítási program, elkészült ugyanis az egykori Ybl Miklós Általános Iskola felújítása. A szomszédos Kodolányi János Gimnázium befogadására alakították át az épületet, melyet a diákok és tanáraik máris birtokba vettek a téli szünet utáni első tanítási napon.
2025.01.06. -
Az üzempróbák is befejeződtek
Januárban birtokba adják a Fejér-B.Á.L. és az Épkar konzorcium által épített székesfehérvári belgyógyászati tömböt. - számolt be a magyarépítők.hu. Az épület teljes egészében elkészült, minden gépészeti beszabályozás, üzempróba befejeződött.
2024.12.25. -
Iskolafelújítás a megvalósulás útján
A konkrét megvalósulás útjára lépett a Székesfehérvári Szakképzési Centrum komplex projektje, amelynek során 6,4 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével újul meg a centrum hat intézménye. A Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában tartott tájékoztatón nem csak a közel 13 ezer iskolabútor beszerzéséről esett szó, hanem az iskolák épületfelújításának és eszközbeszerzéseinek részleteiről is.
2024.12.18. -
Megnyílt a szárazréti bölcsőde
Új, 28 férőhelyes bölcsőde épült a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és hazai támogatás, továbbá közel 19 és fél millió forint önkormányzati hozzájárulás segítségével. A Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény pénteken ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit.
2024.12.13.
Elindult az Alba Aréna engedélyeztetési eljárása
A január 31-i elektronikus feltöltéssel megindult az Alba Aréna terveinek engedélyez- tetési eljárása. Ütemezetten haladnak a székesfehérvári multifunkcionális jég- és rendezvénycsarnok előkészületei. 2019. őszére megnyithatja kapuit az építészeti megjelenésében is különleges, funkcionálisan korszerű és jól üzemeltethető épületkomplexum.
2017.02.14. 18:41 |
A január 31-i elektronikus feltöltéssel megindult az Alba Aréna terveinek engedélyeztetési eljárása. Ütemezetten haladnak a székesfehérvári multifunkcionális jég- és rendezvénycsarnok előkészületei. 2019. őszére megnyithatja kapuit az építészeti megjelenésében is különleges, funkcionálisan korszerű és jól üzemeltethető épületkomplexum.
Mindezt azon a keddi egyeztetésen erősítették meg, amelyen az elkövetkező hónap feladatait beszélték át az Alba Aréna tervezői és Székesfehérvár Önkormányzatának képviselői. Az engedélyezési tervek január 31-i feltöltésével újabb fázisba lépett az Alba Aréna megvalósítása. Ahogy azt a város polgármestere megerősítette: már megérkezett a Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatalának függő hatályú határozata, ami jelzi a tervek beadását, az eljárás megindítását. Mindez megerősíti, hogy április elejére már építési engedéllyel rendelkezhet a multifunkcionális jég- és rendezvénycsarnok.
„Székesfehérvár számára kiemelt fontosságú az Alba Aréna megépítése, ami természetesen biztosítja majd azt is, hogy az ország legjobb jégkorongcsapata – a Fehérvár AV 19 EBEL-csapata – és legjobb szurkolótábora is megfelelő körülmények közé kerüljön.” – hangsúlyozta Cser-Palkovics András azon a megbeszélésen, amelyen az elkövetkező hónap feladatait egyeztették a tervezőkkel.
„A műszaki tartalmakat és a hatósági előírásokhoz igazodva a terveket sikerült úgy alakítani, hogy közben az építészeti, művészeti elképzelés sem sérült.” – vallja a vezető tervező, így egy építészeti megjelenésében is különleges, funkcionálisan korszerű és jól üzemeltethető épület valósulhat meg Székesfehérváron.
A Modern Városok Program keretében megépülő Alba Aréna nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás. A közel 6000 fő befogadására alkalmas multicsarnok megvalósítása ütemezetten halad, amíg a hatóság az engedélyezést végzi, addig a tervezői csapat is tovább dolgozik. A következő lépés a kiviteli tervek elkészítése, majd a szükséges közbeszerzési eljárások keretében a kivitelezők kiválasztása. Erre – a munkaterület-átadással együtt – még idén szeretnének sort keríteni. a tervek szerint pedig 2019. őszétől pedig már mérkőzéseknek és rendezvényeknek adhat otthont az Alba Aréna.