Elkészült az új járda a Rádió lakótelepen - novemberben telepítik a növényeket

Elkészült a Rádió lakótelep melletti új térköves sétány a régi töredezett aszfaltjárda helyett. Összesen 171 méter hosszú, mintegy kettő méter széles sétányt a Maroshegyre jellemző sárga és fekete térkövekből rakták. 
2018.10.11. 11:03 |
Elkészült az új járda a Rádió lakótelepen - novemberben telepítik a növényeket

Fehérvár polgármestere Cser-Palkovics András polgármester elmondta, hogy a sétány a környék járdafelújítási program keretében valósult meg, amely a jövő évben is folytatódik. Kiemelte, hogy novemberben telepítik a növényeket az új járda mellé.

Brájer Éva alpolgármester, Maroshegy önkormányzati képviselője elmondta, hogy a Rádió lakótelepen élők lakossági fórumon közösen döntöttek úgy, hogy a régi nyárfákat vágják ki és pótolják a növényzetet. A járdaépítéssel párhuzamosan murvával felújították a Rádió lakótelepi játszótér körüli járdaszakaszokat is.

A sétány felújítása azért csúszott, mert nem lehetett kapni és várni kellett a városrészre jelllemző térkő beszerzésére – mondta Bozai István városgondnok. A járda és a kis sportpálya közötti területre, a kivágott nyárfák helyére novemberben babérmeggyeket telepítenek. A villanyoszlopokat a régi helyükön hagyták, mert az áttelepítésük igen költséges lett volna, a közlekedésre alkalmas hely azonban így is bőven elegendő és biztonságos az oszlopok mellett. Ősszel egyébként csaknem tízmillió forint értékben telepítenek fákat városszerte.

Városfejlesztés

  1. Iskolafelújítás a megvalósulás útján

    A konkrét megvalósulás útjára lépett a Székesfehérvári Szakképzési Centrum komplex projektje, amelynek során 6,4 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével újul meg a centrum hat intézménye. A Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában tartott tájékoztatón nem csak a közel 13 ezer iskolabútor beszerzéséről esett szó, hanem az iskolák épületfelújításának és eszközbeszerzéseinek részleteiről is.

    2024.12.18.
  2. Megnyílt a szárazréti bölcsőde

    Új, 28 férőhelyes bölcsőde épült a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és hazai támogatás, továbbá közel 19 és fél millió forint önkormányzati hozzájárulás segítségével. A Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény pénteken ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit.

    2024.12.13.
  3. Új iskolabútorok

    Új iskolabútorokat kaptak mintegy 850 millió forint értékben a Székesfehérvári Szakképzési Centrum fenntartásában működő intézmények. A technikumokba összesen 12.810 darab bútor – székek, asztalok, szekrények – érkeztek. A hat iskolában megvalósult beruházásról sajtótájékoztatón számoltak be a Váci Mihály Technikumban, ahol be is mutatták az új, színes berendezéseket.

    2024.12.10.
  4. Megújul a könyvtár

    Mintegy 370 millió forintból újulhat meg a Vörösmarty Mihály Könyvtár olvasótermi épülete. Egy patinás épület nyeri vissza régi fényét, az épületen belül pedig új programokkal is készülnek – osztotta meg a jó hírt közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester.

    2024.12.10.