Elkészült a Hiemer-ház rehabilitációja - kezdődhet a műszaki átadás

 Határidőre és megfelelő minőségben készült el a kivitelező a Hiemer ház rehabilitációs munkáival. A műszaki átadás július 18-án indul, a fehérváriak várhatóan augusztus 20-a után vehetik birtokba az épületet: a tervek szerint egy héten keresztül szerveznek majd bejárásokat műszaki és történelmi idegenvezetéssel, hogy minden érdeklődő megnézhesse a felújított műemlék épületet. Warvasovszky Tihamér polgármester elmondta: az épülettömb rehabilitációjának folytatására már benyújtotta a város a pályázatát az Európai Unióhoz, az első fordulóban befogadták a pályázatot, végleges döntés pedig késő ősszel születik majd a mintegy 900 millió forintos projektről. (képek a felújított Hiemer-házról)

2006.07.17. 12:21 |

 Hosszú heteken, hónapokon keresztül dolgoztak a kőművesek, restaurátorok, történészek és műemlékvédelmi felügyelők, hogy újra a Belváros ékköve legyen a Hiemer ház. A műszaki átadás július 18-án indul, ezt követően, a hatósági eljárások után lehet majd megnyitni az épületet a város előtt. Székesfehérvár polgármestere elmondta, várhatóan augusztus 20-a utáni napokban nyitják meg az épületet az érdeklődők előtt és egy héten keresztül szerveznek majd bejárásokat idegenvezetéssel egybekötve. Warvasovszky Tihamér polgármester elmondta: a rehabilitáció második ütemére is benyújtotta a város a pályázatát, első fordulóban az E.U be is fogadta a pályázatot, a végleges döntés késő ősszel születik meg.

 A kivitelező Fetévszer részéről Szauervein Tivadar elmondta, határidőre fejezték be az épületet, 160 napot ígértek, ezt tartani is tudták. Az ügyvezető elmondta, a műemlékesek szakmai támogatásával értékes műemlék-rehabilitációs munkát végzett a cég, minden változtatást, beavatkozást szakszerűen végeztek el.
Az épületben számos látnivaló és érdekesség várja majd az érdeklődőket: az egyik földszinti helyiség alatt például középkori utcaköveket tártak fel, a lelet üveglappal lefedve látható az épület belsejében.

Városfejlesztés

  1. Újra nyitva a pálya

    Két részletben építi teljesen újjá a Városgondnokság a Bregyóban található extrém pályát. Az új pálya első része már elkészült és ismét használható. Ősszel pedig további négy elemmel bővítik a Bregyó skateparkot, ezzel lesz majd teljes.

    2024.07.26.
  2. Új játszóeszközöket adtak át

    Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.

    2024.07.04.
  3. Elkészült a felújítás

    A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.

    2024.06.20.
  4. Új bölcsőde épül

    Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.

    2024.06.19.