-
Örömteli évkezdés
Újabb jelentős állomásához érkezett a székesfehérvári iskolafelújítási program, elkészült ugyanis az egykori Ybl Miklós Általános Iskola felújítása. A szomszédos Kodolányi János Gimnázium befogadására alakították át az épületet, melyet a diákok és tanáraik máris birtokba vettek a téli szünet utáni első tanítási napon.
2025.01.06. -
Az üzempróbák is befejeződtek
Januárban birtokba adják a Fejér-B.Á.L. és az Épkar konzorcium által épített székesfehérvári belgyógyászati tömböt. - számolt be a magyarépítők.hu. Az épület teljes egészében elkészült, minden gépészeti beszabályozás, üzempróba befejeződött.
2024.12.25. -
Iskolafelújítás a megvalósulás útján
A konkrét megvalósulás útjára lépett a Székesfehérvári Szakképzési Centrum komplex projektje, amelynek során 6,4 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével újul meg a centrum hat intézménye. A Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában tartott tájékoztatón nem csak a közel 13 ezer iskolabútor beszerzéséről esett szó, hanem az iskolák épületfelújításának és eszközbeszerzéseinek részleteiről is.
2024.12.18. -
Megnyílt a szárazréti bölcsőde
Új, 28 férőhelyes bölcsőde épült a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és hazai támogatás, továbbá közel 19 és fél millió forint önkormányzati hozzájárulás segítségével. A Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény pénteken ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit.
2024.12.13.
Elkészült a zsilip a Gaja és az Aszal-völgyi vízfolyás találkozásánál
A jövő év nyarán elkészülő új elkerülő út építésének része az Aszal-völgyi vízfolyás és a Gaja patak összeköttetésére szolgáló zsilip elkészítése. A város két legjelentősebb vízfolyásának találkozásánál épült zsilip sokat segíthet abban, hogy a Maroshegy mélyebben fekvő részeit ne árassza el a víz és egyike annak a nyolc műtárgynak, amit tartalmaz a beruházás.
2015.12.07. 15:14 |
A jövő év nyarán elkészülő új elkerülő út építésének része az Aszal-völgyi vízfolyás és a Gaja patak összeköttetésére szolgáló zsilip elkészítése. A város két legjelentősebb vízfolyásának találkozásánál épült zsilip sokat segíthet abban, hogy a Maroshegy mélyebben fekvő részeit ne árassza el a víz és egyike annak a nyolc műtárgynak, amit tartalmaz a beruházás.
Hétfőn délután a város polgármestere Cser-Palkovics András, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetőjével Loppert Dániellel valamint Brájer Éva és Szigli István önkormányzati képviselőkkel a helyszínen számolt be a beruházásról.
Ütemterv szerint halad az elkerülő építése és a kivitelező 83 százalékos készültséget ért el mostanáig – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Az új elkerülő két végén található csomópontok kivételével mindenhol végeztek már a hordréteg elkészítésével, ezeken a részeken már csak a felső kopóréteg aszfaltozása van hátra. Az út melletti humuszolás is jól halad és a kivitelező az erdősávok telepítését is végzi.
A 14.5 milliárd forintba kerülő útszakasz építésének nagyon fontos szerepe van Fehérvár közlekedésében és remélhetőleg csökkenteni fogja a Csóri úti körforgalom terheltségét - mondta a város polgármestere. Kiemelte továbbá, hogy a város két fontos vízfolyásának találkozásánél épült zsilip a Maroshegy mély fekvésű területeinek belvízproblémáin is segít majd. Köszönetet mondott a kivitelezőnek és az álllamnak a fontos beruházásért, ugyanis 2010-ben mindössze egy 2020 utáni tervként szerepelt az elkerülő III. ütemének megépítése, ami 2016 tavaszára befejeződik.
A város alpolgármestere, MAroshegy önkormányzati képviselője a Székely utca és környékének belvízproblémáiról szólva elmondta, hogy a zsilip sokat segít majd abban, hogy belvíz esetén ne öntse el a házakat a víz. Mint monta a városrész felszíni csapadékvíz elvezetési tervét tárgyalta már a közgyűlés, ami meghatározza azt, hogy milyen ütemezéssel és hogyan valósítják meg a Maroshegyi csapadék csatorna rendszert..
A Feketehegy-Szárazrét önkormányzati képviselője Szigli István arról beszélt, hogy a zsilip megépítése azért is fontos beruházás, mert a fejlesztést a következő években a városnak saját forrásból kellett volna elvégeznie. Kiemelte, hogy az új szakasz építésének befejezését már nagyon várják a városrészben, remélve, hogy sokkal kisebbek lesznek majd a dugók a Csóri úti körforgalomban.
Jól átható a vasúti töltésről, hogy a Székely utcánál milyen nagy szintkülönbségek vannak. Az ideiglenes gát arra szolgál, hogy megakadályozza a víz visszaáramlását a területre. A most megépült zsilippel várhatóan kevesebbszer lesz majd szükség az ideiglenes gát használatára.