-
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19. -
Öleléssel búcsúztak
Zajlik a pakolás és a visszaszámlálás a Vasvári Pál Gimnáziumban, amely átfogó felújítás előtt áll. A diákok és tanáraik egymás kezét fogva ölelték át az ódon falakat, majd az udvaron egy óriási bulival búcsúztak a szeretett intézménytől. A Vasvári a nyár folyamán beköltözik a régi Bory Jenő Általános Iskola épületébe és a teljes körű rekonstrukciót, bővítést követően, várhatóan két év múlva költözhet majd vissza a megszokott helyére.
2024.06.18.
Elkészült az Adonyi utca zsák utca szakaszának felújítása
Az Adonyi utca zsákutca szakaszán több mint 800 négyzetméternyi aszfaltos útburkolatot, 300 négyzetméteren térköves járdát és 600 folyóméter szegélyt építettek. A felújítás műszaki átadása csütörtökön reggel megtörtént. A környéken, a nyár elején indul a szomszédos Szabadkai utca felújítása is.
2018.04.12. 09:44 |
![Elkészült az Adonyi utca zsák utca szakaszának felújítása](/_upload/images/news/49305/adonyi06.jpg)
A Adonyi utca önkormányzati képviselője Dienesné Fluk Györgyi elmondta, hogy az Adonyi út zsákutcás szakaszán 40 éve nem történt ilyen jellegű fejlesztés. Az elmúlt időszakban folyamatosan szépülnek a körzet útjai és járdái, de első körben a nagy átmenő forgalmat bonyolító utakat újították fel és számos járdát építettek. A nyár elején indul az Adonyi úttal párhuzamos Szabadkai utca felújítása is.
![Elkészült az Adonyi utca zsák utca szakaszának felújítása](/_upload/images/medialibrary/49304/adonyi08.jpg)
Elkészült az Adonyi utca zsák utca szakaszának felújítása