-
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19. -
Öleléssel búcsúztak
Zajlik a pakolás és a visszaszámlálás a Vasvári Pál Gimnáziumban, amely átfogó felújítás előtt áll. A diákok és tanáraik egymás kezét fogva ölelték át az ódon falakat, majd az udvaron egy óriási bulival búcsúztak a szeretett intézménytől. A Vasvári a nyár folyamán beköltözik a régi Bory Jenő Általános Iskola épületébe és a teljes körű rekonstrukciót, bővítést követően, várhatóan két év múlva költözhet majd vissza a megszokott helyére.
2024.06.18.
Elkészült az Öreghegyen a Bajmóci utca teljes felújítása
A Városgondnokság ÚT 2017-19 programjának keretében elkészült az Öreghegyen a Bajmóci utca felújítása, ami teljes hosszában új útburkolatot kapott, és szintén teljes hosszában térköves járda épül. Az utcában kiépült a zárt csapadékvízelvezetési rendszer is.
2018.11.19. 09:58 |
![Elkészült az Öreghegyen a Bajmóci utca teljes felújítása](/_upload/images/news/52344/bajmoci02.jpg)
A felújítás során az utca teljes hosszában új útalapot építettek és vastag hord- illetve kopóréteget fektettek le.
![Elkészült a Bajmóci utca felújítása az Öreghegyen](/_upload/images/medialibrary/52343/bajmoci05.jpg)
Elkészült a Bajmóci utca felújítása az Öreghegyen
A munkálatok során több mint 2700 négyzetméteren épült új aszfaltburkolat, 670 négyzetméteren járda és 960 méteren építettek ki új szegélyeket. A Bajmóci utca felújítása teljes egészében önkormányzati forrásból valósul meg.
![Aszfaltozási munkák a Bajmóci utcában az Öreghegyen](/_upload/images/medialibrary/52181/bajmoczi04.jpg)
Aszfaltozási munkák a Bajmóci utcában az Öreghegyen