-
Újra nyitva a pálya
Két részletben építi teljesen újjá a Városgondnokság a Bregyóban található extrém pályát. Az új pálya első része már elkészült és ismét használható. Ősszel pedig további négy elemmel bővítik a Bregyó skateparkot, ezzel lesz majd teljes.
2024.07.26. -
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19.
Elkészült az új gyalogos-átkelőhely a Bakony utcában
Befejeződött a Bakony utcai gyalogos átkelő építése, melynek kivitelezése még július elején kezdődött. Az átkelőhelyet a környék lakói kérték és a terület önkormányzati képviselőjének kérésére terveztette Székesfehérvár Városgondnoksága, majd a munkát ajánlattételi felhívásban jelentette a meg a Városgondnokság. A tervek szerint hamarosan az Adonyi - Bácskai utca csomópontban és a Zombori - Verseci utca kereszteződésében épül gyalogos átkelőhely.
2011.08.01. 09:08 |
Befejeződött a Bakony utcai gyalogos átkelő építése, melynek kivitelezése még július elején kezdődött. Az átkelőhelyet a környék lakói kérték és a terület önkormányzati képviselőjének kérésére terveztette Székesfehérvár Városgondnoksága, majd a munkát ajánlattételi felhívásban jelentette a meg a Városgondnokság. A műszaki átadás ezen a héten lesz. A tervek szerint hamarosan az Adonyi - Bácskai utca csomópontban és a Zombori - Verseci utca kereszteződésében épül gyalogos átkelőhely.
![](/_user/0/Image/000Gergo_2011/augusztus/bakony02.jpg)