-
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19. -
Öleléssel búcsúztak
Zajlik a pakolás és a visszaszámlálás a Vasvári Pál Gimnáziumban, amely átfogó felújítás előtt áll. A diákok és tanáraik egymás kezét fogva ölelték át az ódon falakat, majd az udvaron egy óriási bulival búcsúztak a szeretett intézménytől. A Vasvári a nyár folyamán beköltözik a régi Bory Jenő Általános Iskola épületébe és a teljes körű rekonstrukciót, bővítést követően, várhatóan két év múlva költözhet majd vissza a megszokott helyére.
2024.06.18.
Elkészültek az új gyalogos átkelőhelyek a Kisteleki utcában
Pénteken délelőtt volt a műszaki átadása a Zsolt utca és a Kisteleki utca kereszteződésénél, illetve a Kisteleki utca és a Töhötöm utca kereszteződésénél épített két új gyalogos átkelőhelynek. Deák Lajosné a körzet önkormányzati képviselője elmondta, hogy régen szerették volna már a környéken lakók, hogy kijelölt gyalogos átkelőhelyek épüljenek a Kisteleki utcában.
2018.05.25. 10:36 |
![Elkészültek az új gyalogos átkelőhelyek a Kisteleki utcában](/_upload/images/news/49986/kisteleki02.jpg)
A Töhötöm utcai kereszteződésnél elsősorban azért épült az új zebra, hogy a Fáy és az Almássy lakótelepről biztonságosan megközelíthető legyen a Hétvezér Általános Iskola. A Zsolt utcánál pedig a könyvtár, a bölcsőde és a templom érhető el biztonságosan az új gyalogátkelőhely segítségével. Mindkét zebránál 30-as sebességkorlátozó táblák kerültek ki, ami szintén a környék lakóinak biztonságát szolgálja.
A gyalogos átkelőhelyeknél a közvilágítást is fejlesztették, illetve a szükséges járdakapcsolatokat is kiépítették. A két gyalogos átkelőhely létesítése mintegy 16 millió forintba került, melyet a egyéni képviselői keret terhére valósítottak meg.